Nagyon jól jártak, akik nem a kormányra hallgattak

Rácáfolva a kormány sokat hangoztatott kijelentéseire, a magánnyugdíjpénztárak egyáltalán nem tőzsdézték el a tagok pénzét. Az öt éve indult államosítás után mára kiderült: szépen gyarapították.
Nem lehet oka panaszra azoknak, akik nem hallgattak a kormány akkor tett kijelentéseire, s az államosítás ellenére maradtak a magánnyugdíjpénztári rendszerben. A szervezetek átlagosan négy-öt százalék reálhozamot értek el a kikényszerített visszalépések óta.

A jegybank adatai szerint a megmaradt négy pénztár növekedési portfóliói ugyanis – ezekben van a megtakarítások nagyjából háromnegyede – 37,3–47,8 százalékos hozamot értek el 2010 októbere óta, ez évesítve 6,5–8,1 százalékos teljesítménynek felel meg – írja a Világgazdaság mai száma. A körülbelül 220 milliárd forintos magánnyugdíjpénztári vagyon mintegy ötödét kezelő kiegyensúlyozott alapok is 40,1–47,5 százalékot szedtek magukra, ami 7–8,1 százalékos éves hozamot jelent. A legkisebb, klasszikus portfóliók pedig 25,3–32 százalékot emelkedtek, de évesítve még ez is 4,6–5,7 százalékos árfolyam-emelkedést jelent.

Az elmúlt öt évben egyértelműen azok a portfóliók teljesítettek jobban, amelyek több kockázatot vállaltak, és a pénztárak a jegybank adatai szerint ismét egyre több részvény jellegű befektetést tartanak. A részvények és befektetési jegyek aránya a portfóliókban az idei év közepére 37,5 százalékosra emelkedett, a magyar állampapíroké pedig egy év alatt 58-ról 51 százalékosra süllyedt.

Mostanra a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint a pénztártagok kevesebb mint 60 ezren maradtak, a számláikon az első fél év végén átlagosan 3,7 millió forint volt, és egy számlának átlagosan a negyede reálhozam lehet.

Ezt a pénzt bármikor megkaphatja az, aki visszalép az állami nyugdíjrendszerbe, eddig azonban keveseket csábított a második pillér feladására az átlagosan csaknem egymillió forintos visszatérítés, az idén fél év alatt 1600 fővel csökkent a taglétszám. A visszalépőknek azt is megígérték, hogy az állami rendszerben is kapnak majd egyéni számlákat, ebből egyelőre csak annyi valósult meg, hogy az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság honlapján meg lehet nézni a 2013 januárja óta befizetett járulékokat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.