Nagyfelbontás, vezeték nélkül

Nagyfelbontású, az internetet is integráló tévékről és képkészítő eszközökről, új mobil fejlesztésekről és egymással kommunikáló alkatrészekről szól az idén az elektronikai iparág. Közben a kábelek is megfogyatkoznak a lakásokban.

Noha már tavaly is minden a vékony tévékről szólt a világ legnagyobb szakvásárán, a Las Vegas-i Consumer Electronic Show-n, nincs ez másképp idén sem, csak a kütyük még nagyobbak, még szebbek, még tökéletesebb nagyfelbontású (HD) képet mutatnak, a legjobbak pedig mindezt vezeték nélkül és az internetre csatlakoztatva. Steve Koenig vezető elemző szerint a százhúsz hertz feletti képfrissítéssel ellátott tévék lesznek az idei év szenzációi – ezek vibrációmentes képet mutatnak, így kímélik a felhasználó szemét és az agyát. Igaza is lett: a mai szakmai nap első bejelentése szerint az LG a legtöbb most bemutatott készülékében már 240 hertzes frissítést alkalmaz. Mindezt ráadásul sok modell esetében úgy, hogy a készülékek vékonyabbak lettek, s még duplaannyi LED blokkot tartalmaznak, azaz nagyobb lesz a fényerejük. Lassan már akkora, hogy szolárium helyett elég lesz tévét nézni.

Nem is bízzák a véletlenre: kilenc új LCD szériát és három plazmát mutatnak be, köztük olyanokat, amelyeket már nagy internetes tartalom-szolgáltatókkal - mint például a You Tube – együttműködésben fejlesztettek. Ez azt jelenti, hogy a tévénézők egyre jobban éheznek a neten fellelhető anyagokra, méghozzá úgy, hogy azt ne a PC-n kelljen nézniük. A tévék, ha csatlakoznak a netre és a menüjükbe beépítik például YouTube szoftverét, akkor ez könnyedén megvalósítható. Elméletben. A gyakorlatban azonban hosszas fejlesztésekre volt szükség, egyfelől a képanyagok átalakítása miatt, másfelől pedig azért, hogy a menü felhasználóbarát legyen.

A felmérések szerint a háztartások elvesztették a türelmüket a drótokkal szemben: ez nem csoda, a rengeteg cucc miatt a kábeldzsungel óriási egy átlagos háztartásbanb óriási. Az új fejlesztésű wireless HD tévéknek köszönhetően azonban megoldható, hogy a kép kábel nélkül jusson el a falból a tévébe. Az LG műszaki igazgatója szerint ebben a technológiában a legfontosabb a házon belüli sávszéélesség. Legalább három gigabit/másodperc sebességű adattovábbításra van szükség ahhoz, hogy a nagy felbontású képet ne kelljen tömöríteni (azaz rontani a minőségét) ahhoz, hogy biztosítsák a HD kép átvitelét. Az iparág szereplői a héten még számos olyan megoldást mutatnak be, amelyekkel hadat üzennek a kábeldzsungelnek: nem csak a tévék, de a házimozik és a számítógépek, valamint a set-top-box –ok is tartalmaznak majd vezetéék nélküli technológiát.

Az LG egyik új generációs TV-Monitor kombója
Az LG egyik új generációs TV-Monitor kombója
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.