Nagy többlet a fizetési mérlegben

A folyó fizetési mérleg többlete az első negyedév végén meghaladta a 3,5 milliárd eurót - közölte a jegybank.
Korábban nem tapasztalt szintre emelkedett és meghaladta a 3,5 milliárd eurót Magyarország folyó fizetési mérlegének négy negyedéves többlete 2014 első negyedévének végére - jelentette honlapján kedden a Magyar Nemzeti Bank (MNB), a tájékoztatás szerint a GDP 3,6 százalékának megfelelő többlet kiemelkedően nagynak számít a régióban.

A 2013 végéig rendelkezésre álló adatok szerint ugyanis Szlovákiában a 2 százalékos GDP-arányos többlet csökkenő tendencia mellett alakult ki, miközben a folyó fizetési mérleg Csehországban és Lengyelországban továbbra is hiányt mutat.
A jelentős magyar külső többletben reálgazdasági oldalról az emelkedő külkereskedelmi többlet, illetve az egy évvel ezelőtti szintet meghaladó, és így továbbra is magas uniós átutalások hatása tükröződött.

A jövedelemkiáramlás négy negyedéves értékének csökkenését a korábban felvett külföldi hitelek után fizetett kamat mérséklődése támogatta. Az EU-transzferek felhasználása 2014 első negyedévében is jelentős mértékű volt.
Az MNB közölte: folytatódott a külső tartozások előző negyedévekben látott csökkenése, a nettó külső adósság csökkenése pedig hozzájárulhat a magyar gazdaság és a pénzügyi rendszer stabilitásához. A nettó külső adósság csökkenésében meghatározó szerepe volt annak, hogy az államháztartás nagymértékben csökkentette a külfölddel szembeni nettó adósságát.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.