Nagy pofont kaptak Töröcskei bankjának vezetői

Összesen 76 millió forint személyi bírságot szabott ki a felszámolás alatt lévő Széchenyi Bank négy volt vezető állású munkatársára a betöltött tisztséghez kapcsolódó fokozott felelősségi előírások jelentős megsértése miatt a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
A jegybank kedden publikált határozataiban 20 millió forint bírság megfizetésére kötelezte a 2015. augusztus 14-től felszámolás alatt álló Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. korábbi vezérigazgatóját, az igazgatóság elnökét. A igazgatóság másik két tagját - közülük egyikük a felügyelőbizottságnak is tagja volt - a volt általános vezérigazgató-helyettest és a volt üzleti vezérigazgató-helyettest 19-19 millió forint megfizetésére kötelezte az MNB, a hitelintézet korábbi igazgatósági tagját pedig 18 millió forint bírsággal sújtotta.

Az MNB tájékoztatása szerint a célvizsgálatban a 2011. december 31. és 2014. augusztus 1. közötti időszakot tekintették át abból a szempontból, hogy a Széchenyi Kereskedelmi Bank akkori vezetői a beosztásukkal járó fokozott szakmai követelményeknek megfelelően, elvárható gondossággal és szakértelemmel, a bank és az ügyfelek érdekeinek figyelembevételével és a jogszabályoknak megfelelően végezték-e feladataikat.

A jegybank rendkívül súlyosnak minősítette a volt vezető állású személyek által elkövetett jogsértések jellegét, tárgyi súlyát és következményeit. Ezek magukban hordozták a megbízható és eredményes banküzemi működésben érdekeltek, kiemelten a betétesek, illetve a hitelezők és tulajdonosok érdeksérelmének kockázatát, ami be is következett - hangsúlyozta az MNB.

A Magyar Nemzeti Bank 2014. december 5-én vonta vissza a Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. tevékenységi engedélyét, mert az intézmény működése fenntarthatatlanná vált. A jegybank 2015. március 3-án ismeretlen tettesek ellen feljelentést is tett a hitelintézetnél bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.