Na, végre! Megnyílt az M0-s újabb szakasza Csepelnél

Megnyílt az M0 autóút M6–51. sz. főút közötti 11 km hosszú, Szeged felé tartó félpályája. Csökkenhetnek a dugók a csepeli szakasznál.

Az M0 útgyűrű déli szektorán, a régió második legforgalmasabb autópályáján forgalmi sávonként mintegy 25 ezer jármű halad át naponta. Az M0 déli szektorának betonburkolata Magyarországon korábban még nem alkalmazott technológiával épül, amely nagyobb teherbírása miatt a legalkalmasabb a jelentős kamionforgalom viselésére. Felületképzése révén a járművek okozta zajhatás is alacsonyabb.

Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs vezetője elmondta: „Az új szakasz megnyitásával a jobb pályán megszűnnek a torlódások, így a közlekedés biztonságosabbá és gyorsabbá válik. A kivitelező kiszélesítette a sávokat, összesen 25 km zajvédő falat telepített. A pályaszakaszhoz két új Duna-híd is tartozik, a hárosi Deák Ferenc és a Soroksári-Duna-híd.

Völner Pál kifejtette: „Már a befejező munkálatokat végzik az M0 déli szektor bővítésének további részén, az 51. számú főút – M5 autópálya között is. A szakasz átadása augusztus végén várható. A bővítés befejeztével szeptembertől az autóút az M7 és M5 autópályák között mindkét irányban 3 forgalmi sávossá válik, egy-egy leállósávval.”

Az autóút fejlesztéséről szóló korábbi cikkünket itt olvashatja.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.