Tizenhárom kereszt lesz az új tízezresen

December 1-től már a napi készpénzforgalomban is találkozhatunk a megújított tízezer forintos bankjegyekkel, melyek széles körű elterjedése csak 2015 folyamán várható - közölte honlapján a jegybank. A jelenleg forgalomban lévő tízezer forintos bankjegyekkel továbbra is lehet fizetni, bevonásukról a jegybank a későbbiekben dönt.

Íme, az új tízezres
Íme, az új tízezres
Forrás: MNB

Az MNB a 2014 és 2018 közötti időszakban folyamatosan újítja meg a jelenlegi bankjegysorozat címleteit, így a következő években további újratervezett, továbbfejlesztett bankjegyeket bocsát forgalomba. E sorozat első eleme a megújított tízezer forintos, amely már 2014. szeptember 2-től törvényes fizetőeszköz és 2014. december 1-jétől, fokozatosan jelenik meg a készpénzforgalomban, széles körű elterjedésére pedig 2015 folyamán kell számítani.

A készpénzkezeléssel foglalkozó cégek felkészültek a megújított bankjegy érkezésére: a bankjegyfeldolgozó gépek már alkalmasak az új bankjegyek elfogadására és megfelelő ütemben halad a bankjegy-befizető, illetve a parkoló- és menetjegy-értékesítő automaták átállítása is.

A lakosság tájékoztatása céljából a közszolgálati és kereskedelmi tévécsatornák a megújított bankjegy megjelenésének napjától társadalmi célú hirdetéseik között folyamatosan sugározzák a jegybank által a megújított tízezer forintosról készített tájékoztató kisfilmet. Mindezeken túl az MNB az új bankjegyet bemutató különféle tájékoztató kiadványokat, plakátokat, prospektusokat, szórólapokat juttatott el a kiskereskedelmi egységekhez, valamint a hitelintézeti- és postafiókokhoz.

Az új tízezresen a legszembetűnőbb változtatás, hogy az esztergomi látkép mellé is beraktak egy Szent István ábrázolást a Képes krónikából, aminek köszönhetően üdítő színfoltként jelenik meg az árpádsávos minta a bankón, a kettős keresztek száma pedig ezzel ötre emelkedett, nyilván azért, hogy oldja a nyolc darab sima kereszt egyhangúságát.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.