Moszkvában is ingatlanpanamát sejtenek a Kerki eladása miatt

Oroszországban is nyomozás indulhat a moszkvai Kereskedelmi Kirendeltség (Kerki) eladásának ügyében, van, aki szerint az orosz államot károsították meg.

Hatszor olyan drágán vette meg az orosz állam az egykori magyar kirendeltség moszkvai épületét, mint ahogyan azt a magyar állam eladta a Renova beruházási cég érdekeltségébe tartozó off-shore vállalatnak. A luxemburgi bejegyzésű Diamond Air ügylete körül most az orosz ügyészség vizsgálódik az orosz költségvetés megkárosításának gyanújával – írta a Vedomosztyi. (Az ügyletben az eladó képviselőjeként a Renova járt el egy megbízási szerződés révén.)

Az orosz lap a legfőbb ügyész első helyettesét idézi, aki szerint aggályos, hogy az ár felsrófolásában érdekelt eladó cég - amely a magyar államtól megvette az ingatlant - maga becsülte fel csaknem 3,5 milliárd rubelre (mintegy 23,5 milliárd forintra) az ingatlant – amelyet Magyarországtól 21 millió dollárért (2008 áprilisi árfolyamon mintegy 3,8 milliárd forintért) szerzett meg.

Vagyis, a vevő kijelölésének joga az orosz államé volt, amely kijelölte a Diamond Air nevű céget, majd a cég által készített becslés alapján hatszoros áron vette meg az ingatlant a közbülső tulajdonostól.

Alekszandr Bukszman megjegyezte, hogy tavaly májusban az orosz számvevőszék is jelezte kétségét az értékmegállapítás objektivitását illetően, bár ezt a számvevőszék nem erősítette meg.

A Viktor Vekszelberg nagyvállalkozó érdekeltségébe tartozó Renova képviselője a Vedomosztyinak korábban elmondta: a cég 2005-ben (!) vásárolta meg az ingatlant, nem tervezték annak eladását. (2007-ben hivatalosan még a magyar állam tulajdonát képezte az épület.) 2008-ban azonban az orosz Regionális Fejlesztési Minisztérium jelezte vételi szándékát. ” Ebben az évben fizette ki a Diamond Air a vételárat a magyar államnak. A Renova bizonyos haszonnal szállt ki az üzletből, de nem akkorával, amekkorát egy üzleti központ létrehozása jelentett volna” a 17 ezer négyzetméteres Kerki 30 éves épületének helyén – közölte a Vedomosztyival a cég.

Az ügy kivizsgálásába az ügyészség egy parlamenti képviselő érdeklődésére kezdett bele. Szergej Petrov kezdeményezése nyomán a belügyminisztérium is átnézi az ingatlan adásvételének körülményeit. Igaz, ha a gyanú beigazolódik, akkor is kevés esélye arra, hogy megtérül a költségvetésnek okozott kár, miután az ügyletben szereplő Diamond Air azóta megszűnt – emlékeztet az orosz napilap.

A vitatott moszkvai épület
A nyolcvanas évek stílusában épült irodaház és szálloda már hosszabb ideje üresen áll
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.