Most sem lesz hétvégi kamionstop

A nehéz tehergépkocsik a tartós kánikula miatt, egészségvédelmi és közlekedésbiztonsági okokból 2015. július 25-én és 26-án korlátozás nélkül közlekedhetnek a magyarországi utakon – jelezte a Nemzeti fejlesztési Minisztérium.

Retteghetnek az úrvezetők: a hőségre tekintettel megint felfüggesztik a kamionstopot. A dolgos hétvége előtt álló közúti fuvarozók járműveivel szombaton és vasárnap is tele lehetnek az autópályák, főutak.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlése szerint, a tartós kánikula miatt július 25-én és 26-án is korlátozás nélkül közlekedhetnek a magyarországi utakon a nehéz tehergépkocsik.

Pedig, ahogy azt a szaktárca a kamionstop felfüggesztését bejelentő közleménye frissített változatának ismételgetésével szinte már beleverte az autósok fejébe, a kamionok közlekedési korlátozása főszabály szerint szombaton 15 órától vasárnap 22 óráig lenne érvényben a mostani hétvégén is.

De mert az országos tisztifőorvos a tartós hőség miatt korábban elrendelt 3. fokozatú hőségriasztást július 26-án 24 óráig meghosszabbította, a közlekedésért és a környezetvédelemért felelős tárcák beavatkoztak. A hőség miatt kialakuló veszélyhelyzetre tekintettel idén már sokadszor döntöttek, a nehéz tehergépkocsik hétvégi forgalomkorlátozásának átmeneti felfüggesztéséről.

Azt írják: a járművezetők így a vezetési és pihenőidő betartása mellett hosszabb megszakítás nélkül teljesíthetik szállítási feladatukat, nem kell a rekkenő hőségben a kocsijukban, parkolókban várakozniuk. A kamionstop felfüggesztése lehetőséget ad akár arra is, hogy a nehéz tehergépjárművek az enyhébb esti, éjszakai órákban induljanak útnak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.