Most nem akarnak annyira okostelefont az emberek

Az idén lassul az okostelefonok világpiaci forgalmának növekedési üteme az amerikai International Data Corporation (IDC) távközlési és informatikai piackutató vállalat előrejelzése szerint.
Az IDC szakemberei szerint az okostelefonok világpiaci forgalma amellett, hogy a fejlett régiók piaci telítettsége miatt a tavalyinál lassúbb ütemben növekszik majd, két mérföldkőhöz is elérkezik az idén: egyrészt a kínai piac növekedése első alkalommal marad majd el a világpiaci átlagtól, másrészt ugyanez történik majd az Android operációs rendszerrel működő okostelefonok forgalmával is.

Az IDC előrejelzése szerint az idén 1,447 milliárd okostelefont értékesítenek világszerte, 11,3 százalékkal többet, mint 2014-ben. Ezen belül az Android operációs rendszeren futó telefonok részaránya 79,4 százalék lesz. A készülékcsaládból 8,5 százalékkal többet adnak el az idén mint tavaly, 1,149 milliárd darabot.

Az iOS operációs rendszeren futó készülékek értékesítési 23,0 százalékkal 237,0 millióra emelkedik, részarányuk 16,4 százalék lesz az idén.

Windows operációs rendszeren futó okostelefont 46,8 milliót adnak el az idén, 34,1 százalékkal többet mint tavaly. A készülékek 3,2 százalékos piaci részesedésre tesznek szert az idén.

Az egyéb készülékek 1,0 százalékos piaci részesedésre tesznek szert 14,2 milliós, a tavalyinál 3,9 százalékkal magasabb értékesítési volumen mellett.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.