Az állam és a Tigáz se zárja el a nem fizetők gázát

Az E.ON után az állami Főgáz és a Tigáz is bejelentette, hogy az ünnepek alatt szünetelteti a nem fizető háztartások kikapcsolását. A döntés kiterjed az immár Főgáz-tulajdonú GDF Suez Energia ügyfeleire is.

A Főgáz 2015. december 15. - vagyis tegnapelőtt - és január 5. között önkéntes kikapcsolási moratóriumot vállal - jelentette be az ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató szakmai irányítása alatt álló állami gáztársaság. (Az általunk megkapott közleményben zárónapként félregépelés nyomán 2015. január 5-e szerepel, megkeresésünkre ezt 2016. január 5-re pontosították.)

Némi pontosítással azt is leszűrhető a közleményből, hogy az önmagában 860 ezer fogyasztót ellátó Főgáz szeptemberben megvásárolta a 750 ezer fogyasztót ellátó GDF Suez Energia Magyarország Zrt.-t (amely cég azonban a jelek szerint továbbra is előző francia tulajdonosa nevén maradt). Bár a közlemény nem egyértelműsíti, pontosító kérdésünkre az ENKSZ-től megerősítették: a moratórium kiterjed a jellemzően az Észak-Dunántúlt és a Dél-Alföldet ellátó GDF Suez lakossági fogyasztóira is.

Ez az úgynevezett védett fogyasztókon túl mindazon lakossági ügyfelekre kiterjed, akik 60 napon túli gázszámlatartozást halmoztak fel. Az intézkedés azonban csak a cég lakossági ügyfelekre érvényes.

Arra szintén felhívják a figyelmet, hogy legkésőbb most január 1-től átveszik az E.ON több mint 600 ezer, október 1-től pedig a Tigáz fennmaradó mintegy 1,2 millió, a lakosságot magába foglaló úgynevezett egyetemes szolgáltatási ügyfelének ellátását is. Ezután már az ország valamennyi, 3,4 millió lakossági gázfelhasználóját az állam látja el. (A hálózatüzemeltetés viszont marad az eddigi tulajdonosoknál.)

A német hátterű E.ON négy napja jelentette be, hogy a maga részéről tegnaptól, december 16-tól január 6-ig szünetelteti a kikapcsolásokat. Vagyis pont azalatt, amikor lakossági ügyfeleiket átveszi a Főgáz. (Ezek szerint az E.ON-ügyfelek egy további nap laufot kapnak a már most államiakhoz képest.)

Átmeneti kegyelem a Tigáznál is

A Tigáz Zrt. átmenetileg felfüggeszti a gázszolgáltatás lejárt számlatartozás miatti kikapcsolását lakossági ügyfeleinél az év végi ünnepek ideje alatt, 2015. december 21-től 2016. január 3-ig - közölte megkeresésünkre az olasz hátterű gázszolgáltató.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.