Mol-INA: a horvátok továbbra is az irányítási jogokról tárgyalnának

A horvát gazdasági miniszter továbbra is az INA irányítási jogairól egyeztetne a Mollal. A magyar cég részéről – jelezték – készek a megbeszélések gyorsítására.

A csütörtöki zágrábi egyeztetést követően a horvát kormány honlapján megjelent közlemény szerint Ivan Vrdoljak gazdasági miniszter hangsúlyozta, hogy a nyitott kérdésekről egyenként ugyan lehet tárgyalni, de addig semmilyen megállapodás nem várható, míg a vállalatirányítási jogokról szóló vita nem jut nyugvópontra.

Úgy tűnik, hogy a magyar fél hajlandó az engedményekre, mivel Molnár József, a Mol-csoport vezérigazgatója azt emelte ki, hogy a megbeszélések az együttműködés szellemében és az előzőekhez képest nyitottabb légkörben zajlottak – nyilatkozta a sajtónak a miniszter. A horvát köztelevízió (HRT) is megjegyezte tudósításában, hogy a mostani megbeszélések sokkal jobb légkörben folytak, mint a korábbiak.

A horvát kormánnyal folytatott csütörtöki megbeszélés után Molnár József azt közölte: a Mol az INA sikerében érdekelt, és a magyar vállalat örvendetesnek tartja, hogy az INA jövőjéről csütörtökön folytatott megbeszélés racionális témákat érintett. Ismertette azt is: a Mol növelné horvát leányvállalata, az INA kitermelését, sürgeti viszont az ehhez szükséges engedélyek kiadását. A csütörtöki megbeszélés után pedig a magyar olajvállalat kész a tárgyalások gyorsított ütemű folytatására.

"Üzleti tervünk alapján, amennyiben időben megkapjuk a szükséges engedélyeket, az INA rövidtávon 4300, középtávon pedig 9000 hordóval tudja növelni a napi kitermelését. Ez 10, illetve 20 százalékos kitermelés növekedés, közvetlenül és közvetve több százmillió kunával járulhat hozzá a horvát gazdaság növekedéséhez" – jelentette ki Molnár József.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.