Módosuló paksi készletszabályok

A szaktárca módosítása nyomán az eddig időtartamra vonatkozó előírás helyett mostantól február elsején kell csak meglennie egy évnyi normál és további egy évnyi biztonsági fűtőanyagkészletnek a paksi atomerőműben. Az egység szóvivője szerint ez a korszerűsítéseknek köszönhető ritkább feltöltési szükséglet következménye.

Pontosítja az atomerőmű fűtőanyagszintjének előírásait a nemzeti fejlesztési tárca. A minisztérium honlapjára felkerült tervezet szerint mostantól az atomerőműben mindig február elsején kell meglennie a termeléshez szükséges egyévnyi fűtőanyagmennyiségnek.

Erről az idpőpontot követő két héten belül kell jelentést adniuk. Ha a szint az előírások alá csökken, a visszatöltésre a következő év február 1-ig van idejük. A jelenlegi szabályok szerint az év elejétől a fűtőanyagfeltöltésig számított időtartam alatt folyamatosan meg kell lennie az előírt mennyiségnek.

Az ezen felüli biztonsági készletek szintjét a további egyévnyi adag helyett úgy határozzák meg, hogy az a többi rendelkezésre álló üzemanyaggal együtt két év. (Vagyis nem változik a jelenlegi szint.) Mostantól a készletek a telephely mellett a reaktorban is tárolhatók.

A jogszabálymódosítás egyetlen értelmezhető eleme, hogy mostantól január 1-ről február 1-re tolódik el az erőműben az üzemanyagleltár - értékelte a módosítást lapunknak Perger András, az Energiaklub energiapolitikai szakértője. Azon a szakmai alapvetésen, miszerint a paksi erőmű összesen két évnyi üzemanyagot tárol, nem módosít - tette hozzá. Az átfogalmazás oka nem látható pontosan; talán az orosz szállító igényeit ültetik át a jogszabályba, vagy értelmezési problémákat küszöbölhetnek ki - tette hozzá.

A fejlesztési tárca az MTI kérdésére a módosítást azzal indokolta, hogy a készletek rendelkezéseit a reaktorok üzemeltetési sajátosságaihoz igazítják. Kovács Antal, az atomerőmű kommunikációs igazgatója a változást azzal indokolta, hogy az erőmű fejlesztése révén ritkítható az üzemanyagbetöltés.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.