Módosulhat a SZÉP-kártya

A kormány áttekinti a Széchenyi Pihenőkártya Kártya (SZÉP-kártya) rendszerének eddigi tapasztalatait, az év során beérkezett módosítási javaslatokat, ezek mérlegelését követően pedig előkészíti a kártya kibocsátásának és felhasználásának szabályairól szóló kormányrendelet módosítását - közölte Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter egy képviselői kérdésre adott írásbeli válaszában.

Az Országgyűlés honlapján közzétett levél szerint a módosítás részeként a idegenforgalmi adó SZÉP-kártyával történő fizetésének lehetőségét is megvizsgálja a kormány.

A miniszter hozzátette: április végéig már mintegy 555 ezren igényeltek SZÉP-kártyát, 530 ezer munkavállaló pedig már kézhez is kapta. Csaknem 15 ezer munkáltató adta dolgozóinak ezt a juttatást. A három kibocsátó vállalat pedig mintegy 23 ezer elfogadóhellyel rendelkezett. A kártyákra a munkavállalók több mint 28 milliárd forintot töltöttek fel.

A SZÉP-kártya elektronikus formátuma révén már jelenleg is egyszerűbb és modernebb eszköz, mint az üdülési csekk, az 1,5 százalékos jutalék szint pedig jóval olcsóbbá teszi elődjénél. A rendszer finomhangolását - a működés során felmerült észrevételeknek és igényeknek megfelelően - folyamatosan végzik, hogy az előnyök még inkább érvényesüljenek - teszi hozzá a miniszter.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.