Módosul a pénztárgép-rendelet

A pénztárgép-cseréről szóló jogszabályok újabb változata jelenik meg hamarosan, a technikai módosítással megkönnyítenék az átállást. A kormány szerdán dönthet a kereskedők ezzel kapcsolatos költségeinek kompenzációjáról.

 A kormány szerdán tárgyal a kötelező pénztárgép-csere költségeinek állami kompenzálásáról – jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Népszabadság kérdésére válaszolva a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál(NAV) tett látogatásán.

 A miniszter hangsúlyozta: egyszerű, sallangmentes rendszerre tesznek javaslatot, vita van azonban a kompenzáció mértékéről (a szükséges költséget korábban 10-15 milliárdosra becsülték – ebben azonban már az adóhatósági fejlesztések ára is benne volt). Varga szerint tartható a pénztárgép-csere határideje, és remélik, hogy az akciótól várt nettó 75 milliárd körüli bevételre szert tesz a költségvetés.

 A pénztárgépek cseréjére május végéig kellene sort keríteni, ám valójában a rendszer csak később működik majd élesben: július elsejéig a NAV senkit sem bírságol meg, ha nem állt át, a nagyobb – számítógépes elszámolással rendelkező – boltok esetében pedig decemberig van idő az elektronikus összekötés megteremtésére.

 Vida Ildikó, a NAV elnöke szerint a technikai átállásnak nem lesz akadálya – ezt segítendő új jogszabály jelenik meg, amely a gyártók igényeinek megfelelő technikai változásokat tartalmazza. Segítség lesz, hogy olyan részben az adóhatóság közreműködésével fejlesztett rendszert hoznak létre, amelynek segítségével az átállásokhoz nem lesz szükség a gépek fizikai szerelésére, az elektronikusan a távolból is megvalósítható lesz.

 Informatikai berkekből származó forrásaink szerint a NAV várhatóan a pénztárgépek adóügyi ellenőrző egység (AEE) módosítására tesz javaslatot, amitől azt remélik, hogy felgyorsítható az új pénztárgépek fejlesztése. Azonban szakmai forrásaink szerint ezzel együtt is hiú ábránd, hogy július elsejétől a teljes hazai pénztárgép-állomány átálljon az új rendszerre.

 Becslések szerint a legjobb esetben is júliusra már megjelenhetnek az első pénztárgépek a piacon. Ebben az esetben szeptember- októberre a hazai, 200-250 ezerre becsült pénztárgép-állomány 80 százaléka cserélődhet le.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.