Módosítani kell a céges iratokat

A cégek, alapítványok, egyesületek két, illetve három éven belül ültethetik át okirataikba a Polgári Törvénykönyv új szabályait. Önmagában ez ingyenes. A kis tőkéjű kft.-knek két évük van a tőkeemelésre.

A bt.-knek, közkereseti társaságoknak 2015. március 15-ig, a kft.-knek, részvénytársaságoknak, alapítványoknak és egyesületeknek pedig 2016. március 15-ig kell kötelezően módosítaniuk létesítő okirataikat a Polgári Törvénykönyv (Ptk.) ez év március 15-től hatályos módosításai szerint - hívja fel a figyelmet a Napi Gazdaság a most megjelent hatályba léptető rendelkezésekre.

Ha azonban addig egyéb okból kell módosítani a társasági szerződést, alapszabályt vagy az alapító okiratot, akkor ezeket a változtatásokat az első lehetséges alkalommal kötelezően át kell vezetni.

A kizárólag a Ptk.-nak való megfelelés miatti módosítások illeték- és közzétételidíj-mentesek.

Azokat a cégeket, amelyek nem tartják be a határidőt, nagyon megbüntetik.

A 3 millió forint alatti törzstőkével alapított kft.-k szintén két évet kapnak arra is, hogy törzstőkéjüket legalább 3 millióra emeljék.

Ahol nem áll rendelkezésre az ehhez szükséges forrás, a társaság átalakulhat bt.-vé vagy kkt.-vé - közölte a lappal Boronkay Miklós, a Szecskay Ügyvédi Iroda polgári jogra szakosodott tagja.

A Ptk. új szabályait azok hatálybalépését követő jogviszonyokra kell alkalmazni, de a felek megállapodhatnak abban is, hogy a korábban kötött szerződésekre is az új kódex vonatkozzon.

A változás szigorúbb felelősséget ír elő szerződésszegések esetére, és eltörli a jogvesztő kellékszavatossági határidőket is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.