Módosítaná a horvát elnök az INA-Mol-megállapodást

A horvát kabinet szerint kemény tárgyalásoknak néznek elébe a magyar féllel az INA-részvényesi megállapodás megváltoztatásáról. Az elnök szerint a változtatás Horvátország javát fogja szolgálni.

Ivo Josipovic horvát elnököt vasárnap délután a pulai gázkitermelő fúróplatformoknál tett látogatáson újságírók arra kérték, hogy kommentálja az INA és a Mol közötti részvényesi megállapodás esetleges módosítását - írja a Napi.hu. Ivo Josipovic úgy fogalmazott: a körülmények megváltoztak, és bízik benne, hogy mindkét fél megértést fog tanúsítani aziránt, hogy a körülmények megváltoztak, és az esetleges kiegészítések az INA és a horvát gazdaság javát fogják szolgálni.

Korábban egy zágrábi lapnak adott interjújában a horvát pénzügyminiszter, Slavko Linic úgy vélte, hogy "nehéz tárgyalásokra számít a Mollal a részvényesi megállapodás megváltoztatásával" kapcsolatban.

Slavko Linic kijelentette, hogy választ vár az INA gázüzletágával kapcsolatos kérdésekre is. "Először várjuk meg a tárgyalások befejezését" - válaszolta az irányítási jogokkal kapcsolatos újságírói kérdésre a miniszter, majd kijelentette, hogy Horvátország érdeke a részvényesi megállapodás megváltoztatása, továbbá válaszokat vár az olaj- és gázmezőkkel, illetve két olajfinomítóval kapcsolatos befektetésekről is.

A Mol 49,1 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik az INA horvát olajvállalatban, a részvények 44,8 százalékát pedig a horvát állam birtokolja. Horvát részről korábban többször is bírálták az INA igazgatóságán belüli viszonyokat, azt állítva, hogy a horvát felet képviselő igazgatósági és felügyelőbizottsági tagok hátrányban vannak a Mol delegáltjaival szemben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.