Modellinváziót hirdetett a Mercedes

Bővülő forgalommal számol a második félévben a Daimler AG, amelynek vezérigazgatója optimizmusát a kizárólagosan Kecskeméten gyártott négyajtós Mercedes CLA modell és az új generációs S-osztály kedvező piaci fogadtatására alapozza.

A világ harmadik legnagyobb luxusautó-gyártóját irányító Dieter Zetsche szerint a nyugat-európai autóeladások is elérték mélypontjukat, s innen már felfelé vezet az út, igaz, nem dinamikusan, hanem lépésről lépésre. Hozzátette: a Mercedes forgalmát és nyereségtermelő képességét fokozza, hogy az előzetesen vártnál is kedvezőbb eredményt hozott a cégnél eddig végrehajtott költségcsökkentési program.

A két évtizedes negatív rekordot döntő európai autóeladásokra válaszul a Mercedes termékpalettája szélesítésébe fogott, a már említetteken kívül az alsó kategóriában az A-Osztály ferde hátú modellváltozatát dobja piacra, míg az elitkategóriában a többi között az S-Osztály meghosszabbított, Pullmann-verziójával akar sikert aratni. Mindent egybevetve a következő nyolc évben 13 vadonatúj Mercedes-modellel jelennek meg azzal a kifejezett céllal, hogy legkésőbb az évtized végére visszaszerezzék a luxuskategória piacvezető címét a helyi riválistól, a BMW-től.

Mindenesetre a Mercedes egy kicsit elbóbiskolt az első félévben, s hiába nő már most is a profitja, elmaradásaikat várhatóan a második hat hónap erősebb teljesítményével sem tudják nem tudják behozni. Még akkor sem, ha az átszervezések valódi eredménye ezután mutatkozik majd meg igazán. A tavalyi 8,1 milliárd eurós üzemi eredményt valószínűleg nem tudják túlszárnyalni, s ezért elsősorban a Mercedes által szállított profit visszaesése okolható.

Bár az anyacég, a Daimler második negyedéves profitja megduplázódott és 5,24 milliárd euróra nőtt, ebben egy egyszeri tétel, nevezetesen az Airbus repülőgépgyártóban meglévő német részesedés 3,21 milliárd euróért történt eladása játszotta a főszerepet – emlékeztet a Bloomberg.

Ebben az időszakban 29,7 milliárd euró volt a forgalom, ami 2,8 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. A cég eredményét a fejlesztési költségek emelkedése is rontotta, igaz, ezek a kiadások a tapasztalatok szerint az új modellek sorozatgyártásának megindulásával gyorsan és kamatostul megtérülnek.

A jelenleg 6,4 százaléknál járó haszonkulcs is messze van a Dieter Zetsche által megcélzott tíz százaléktól, igaz, a vezérigazgató ennek elérését tavaly 2014-re módosította. Az eredeti tervben egyébként 2010-es időpont szerepelt. Zetsche a határidőt már nem akarja tovább tologatni, eltökéltségét jelzi, hogy jövő év végéig egy kétmilliárd eurós megtakarítási programot hirdetett meg.

Az első félévben egyébként a Mercedes nem tudott közelebb kerülni versenytársaihoz, hiába növelte 6,4 százalékkal autóeladásait 694,4 ezerre, eközben a Volkswagen-csoporthoz tartozó Audi ugyanekkora ütemben, de 780,5 ezerre bővítette forgalmát, míg a BMW még jobban elhúzott tőlük. A bajorok 804,2 ezer darabos eladási statisztikája 7,7 százalékos bővülést takar.

A vészharangok megkondítására azonban nincs semmi ok, a befektetők bizalma töretlen a patinás német márkában. Ezt jelzi, hogy a Daimler részvényárfolyama az idén eddig 28 százalékot emelkedett a frankfurti tőzsdén, amellyel a cég piaci értéke elérte az 56,6 milliárd eurót. Zetsche biztató szavait pedig 1,2 százalékos emelkedéssel honorálták a parketten.
A német gigászok csatájából Magyarország csak profitál. A tavaly tavasszal átadott kecskeméti Mercedes üzem várhatóan az idén már ki tudja használni teljes, százezer darabos gyártókapacitását, és a teljesítmény megduplázását célul kitűző beruházási programról is előbb-utóbb kedvező döntés születik Stuttgartban.

Az Audi pedig júniusban avatta fel újabb győri gyárát, ahol a többi között az új A3-as modellek sorozatgyártásával 150 ezerrel növelhetik a Magyarországon előállított autók darabszámát. Üröm az örömben, hogy a piacvezető BMW-t sehogy sem sikerült Magyarországra csalogatni.   

Daimler vezér Dieter Zetsche - a konkurensekre
Daimler CEO Dieter Zetsche poses with the fuel cell show car "F125" at the Frankfurt International Auto Show IAA in Frankfurt September 12, 2011. The world's biggest auto show starts with its media day on Tuesday, September 13, and will run until September 25. REUTERS/Alex Domanski (GERMANY - Tags: TRANSPORT BUSINESS)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.