Mobiltender: újabb részletekre kíváncsi a hatóság

Továbbra sincs eredmény a mobiltenderen, sőt lapunk úgy tudja, hogy ma a Nemzeti Hírközlési Hatóság újabb konkrétumokat kért a tenderen indulóktól a pályázatokkal kapcsolatban.

Információink szerint azt kérték, hogy a pályázók részletezzék: az ajánlatukban vállalt lefedettséget milyen ütemben és mely városokat érintve építenék ki. A határidő hétfő tíz óra. Mindez pedig azt is jelenti, hogy a verseny szoros, s szemben a korábbi információkkal, nem dőlt el. Független szakértők szerint ugyanakkor az is lehetséges, hogy a döntéshozók legalábbis komolyan fontolóra vették a már piacon lévő cégek azon érveit, amely szerint a pályázók által vállalt (megajánlott) befektetésből nem építhető ki akkora hálózat, mint amit a pályázatokban leírtak – azaz elvileg annak a lehetőségét is felvetették, hogy némi bizonytalanság uralkodik a testületben. Ezért kértek be egész  konkrét részleteket azokon túl, mint amit a korábbi tárgyalási fordulóban a versenyzők tettek.Ugyanezen piaci szakértők ugyanakkor arra is figyelmeztettek, hogy a sajtóban megjelenő pályázati részletek – melyek a múlt héten szivárogtak ki – valószínűleg csak részben pontosak.

A kiszivárgott – vagy kiszivárogtatott – adatok szerint a két legesélyesebbnek tartott pályázó 44-48 milliárd forintos befektetést és 70-76 százalékos lakossági lefedettséget vállalt. Névtelenséget kérő informátorunk azonban rávilágít arra: ennyi pénzből ekkora lefedettséget biztosítani valóban lehetetlen. Csakhogy a megajánlott lefedettségi értékről nem tudhatjuk, mennyi idő alatt kívánják elérni a pályázók. A fent említett összeg elég a 35 százalékos lefedettség kiépítésére, ami az első két évre minimumként fogalmazódik meg a kiírásban. Lapunk úgy tudja, a pályázók a beadott üzleti tervvel az első időszakra nagyjából ezekkel az adatokkal számoltak, tehát a pályázatokról kiszivárogtatott részletek nagyvonalúan kezelték az időfaktort.

Ráadásul, a jelenlegi világgazdasági helyzet legnagyobb vesztesei pont a hálózatépítő cégek, így ha valamikor, most ők minden eddiginél olcsóbbak és készségesebbek. Tegnapi információnk, hogy a Nokia Siemens Networks ajánlatot adott a DreamComnak, sőt, pénzügyi finanszírozóként is részt venne a projektben, ha a cég nyer. De nincs kétség: más pályázóknak is vannak hasonló ajánlatai, akár az igen agresszív kínai Huaweitől, akár mástól. Az újabb adatkérés egyébként választ adhat egy másik kételyre is: azaz kiderülhet belőle, hogy egy pályázónak esetleg vannak-e frekvencia-spekulációs tervei – ebbéli félelmüket hangoztatták a héten a már piaci szereplők.

Szerintük, mivel a megnyert frekvenciák egy részét a tenderkiírás szerint három év után értékesíteni lehet. A spektrum díja százmillió forint, és az árbevétel fix részét kell befizetni az államnak. Elvben tehát lehet, hogy a nyertes különböző trükökkel de alacsony költséggel és árbevétel mellett üzemelteti a rendszert, majd eladja a frekvenciát és óriási hasznot húz rajta. – Ha valamelyik indulónak van ilyen terve, az a részletes terveit tanulmányozva tetten érhető – hívja fel a figyelmet szakértőnk. Márton György, az NHH szóvivője érdeklődésünkre csak annyit mondott: egy tárgyalásos pályázatban egy efféle utólagos pontosítás nem szokatlan, de a konkrét információnkat nem erősítette meg.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.