Mobilpiac: zavar a térerőben

A gazdasági válság visszavetette a mobiltelefonok keresletét, s ezzel erősen megnyirbálta a vezető mobiltelefon gyártó Nokia és Sony Ericsson profitját is. A világelső finn cég bevétele negyedével csökkent.

A Nokia csütörtöki közleménye szerint az adózott eredménye 380 millió euró volt a második negyedben az egy évvel korábbi 1,1 milliárd eurót követően. A működési eredmény 427 millió euróra esett 1,47 milliárdról. A bevétel 25 százalékkal 9,91 milliárd euróra csökkent. A gyenge eredmények ismeretében a világ vezető mobiltelefon gyártója feladta idei piacnövelési terveit, s arra számít, hogy a tavalyival megegyező részesedése lesz a világpiacon, azaz 38 százazalék.

A Nokia világszerte 103 millió készüléket adott el a negyedben, 15 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. Eközben a készülékek átlagára 62 euróra csökkent 74-ről.

Az ugyancsak csütörtökön jelentő Sony Ericsson arról számolt be, hogy második negyedéve is veszteséges lett, 213 millió eurós hiányt kellett elkönyvelnie az egy évvel korábbi 6 millió eurós nyereséget követően. Forgalma jóval nagyobb mértékben csökkent, mint a Nokiáé: 43 százalékkal 13,8 millió darabra.

A gazdasági válság miatt világszerte visszaesett a kereslet a mobiltelefonok iránt: tavaly 13 százalékkal 245 millióra csökkent az eladás, ekkora mértékű visszaesésre még nem volt példa azóta, hogy a 80-as években virágzásnak indult a mobiltelefónia.

Szaparodnak a harmadik generációs készülékek
Mobiltelevízió-teszt. Szaparodnak a harmadik generációs készülékek, de a technikai forradalom még odébb van
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.