MNB: a tartalékok csökkenése után is jobban állunk

Októberben csökkentek hazánk nemzetközi tartalékai. Még így is jobban állunk azonban, mint tavaly októberben, illetve az év végén.

Októberben 192 millió euróval, 30,411 milliárd euróra csökkentek Magyarország nemzetközi tartalékai - derül ki a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb, pénteken közzétett előzetes adataiból.

Dollárban számítva a nemzetközi tartalékok 45,1 milliárdot tesznek ki.

A múlt év végéhez képest 6,371 milliárd euróval, míg 2008. október végéhez viszonyítva 12,607 milliárd euróval növekedtek a nemzetközi tartalékok.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF), a Világbank és az Európai Unió által biztosított, összesen 20 milliárd eurós készenléti hitelkeretet 2008. november 7-én hagyták jóvá.

Az IMF az idén szeptemberben döntött arról, hogy tekintettel az ország magas devizatartalékára, negyedik részletként egy jelképes mértékű, 55 millió euró folyósítását javasolják, és meghosszabbítják a futamidőt hat hónappal, 2010. október 5-ig.

A megállapodás alapján még rendelkezésre álló hitelt négy egyenlő részletben lehet lehívni a meghosszabbított futamidő végéig, ez egyenként 800 millió euró, így összesen 3,2 milliárd euró. Erről az IMF küldöttsége a Fidesz több politikusával is egyeztetett, akiknek nem volt kifogása a határidő meghosszabbítása ellen.

Magyarország eddig az IMF-EU hitelkeretből több mint 14,15 milliárd eurót vett fel. Az EU és a Világbank által biztosított összegből még 1-1 milliárd euró költhető el.

A még fennmaradó uniós 1 milliárd eurós hitelrészletet jövő év első háromnegyedévében hívhatja le Magyarország.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.