MNB: erősödnek a bankok

A magyar pénzügyi rendszer forint- és devizalikviditása kielégítő, a bankok tőkeereje javult; a hitelportfolió romlása az előrejelzéseknek megfelelő, eredményre való negatív hatását ugyanakkor a várakozásokkal szemben több tényező ellensúlyozta - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján a napokban közzétett negyedéves jelentéséből.

Az MNB szerint a hazai gazdasági kilátások fokozatosan javulnak, de kockázatok továbbra is érzékelhetőek.

Kedvező fejlemény, hogy - jelentős részben az anyabankok profit-visszaforgatásának, illetve tőkeemelésének hatására - a bankok tőkeereje javult; a tőke megfelelési mutató 2009. augusztus végén 12 százalék felett volt.

A jelentés szerint júniusig a magánszektor hiteleinek 7 százaléka (az egy évvel korábbi érték kétszerese) mutatott 90 napnál hosszabb fizetési késedelmet, miközben a portfolióromlás eredményrontó hatása szintén megkétszereződött, 2 százalékra emelkedett.

A portfolióromlás eredményt érintő negatív hatását az első nyolc hónapban ellensúlyozta a pénzügyi műveletek kiugró eredménye, a kamatjövedelmek, valamint a költséghatékonyság jelentős javulása.

Ennek következtében a bankrendszer első félévi eredménye szinte változatlan maradt az elmúlt év azonos időszakával összehasonlítva.

A likviditási és megújítási kockázatok egyre kevésbé játszanak szerepet a bankok hitelezési döntéseiben. A magánszektor megtakarítási hajlandóságának növekedése miatt lassuló hitelezés és növekvő betételhelyezés a hitel/betét arányt csökkentette, és lehetővé tette, hogy a bankok a piaci problémák idején anyabankjaiktól kapott forrásokat visszafizessék.

A jelentés emlékeztet arra: a legutóbbi hitelezési felmérés szerint a második negyedévben - a nemzetközi tendenciákkal összhangban - tovább csökkent a magyar bankok hitelezési hajlandósága, illetve szigorodtak - bár a korábbinál kisebb mértékben - a hitelezési feltételek.

A szigorítás fő oka azonban már nem a likviditási kockázatokkal, hanem elsősorban a gazdasági visszaesés várható hatásával magyarázható. A felmérésre adott banki válaszok azt valószínűsítik, hogy 2009 hátralévő szakaszában a hitelkereslet már ismét növekedhet, illetve a bankok nem szigorítják tovább hitelezési feltételeiket.

A fejlett gazdaságokban történt hatósági beavatkozások, amelyek érdemben csökkentették a rendszerkockázatokat, és javították a növekedési kilátásokat, 2009 második, harmadik negyedévében is érzékeltették hatásukat. Az európai bankrendszerben a hitelportfólió romlása elnyújtva jelentkezik, így a szigorú hitelkínálati feltételek továbbra is fennmaradhtnak.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.