MNB-pénzből szuperzongora

Egy 2012-ben alapított, zongoragyártással foglalkozó apró nógrádi cég, a Zengafons Kft. kapott tavaly egy 217 millió forintos támogatást az államtól az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) keretében – írja a 444.hu.

A „Magyar Zongora" nevű pályázat célja „egy olyan hangszer kifejlesztése, amely világra szóló újdonság a hangszeriparban", és egyben „újraéleszti a magyar hangszergyártást".

A kis nógrádi cég vállalkozó kedvű tulajdonosai nagyon szerencsés emberek, nem kellett a saját pénzüket kockáztatniuk: az ÚSZT pályázat önrésze 60 millió forint volt, de ezt megkapták a Magyar Nemzeti Banktól, támogatásként.

A mintaoltalom szerint a hangszer feltalálója Üveges Péter, a szellemi tulajdonjog pedig a Zengafonsnál van. Még 2012 őszén jelentették be a formatervezési mintaoltalmat. A zongora gyártása mindenesetre még nem indult meg, most még csak egy prototípus van belőle.

Az egyébként nem elhanyagolható körülmény, hogy az ügyvezető szeptember óta egy nemrég leköszönt NGM-államtitkár, Komoróczki István, aki valamivel több mint fél évig vezette a tervkoordinációért felelős államtitkárságot (ő volt egyébként tavaly a legjobban kereső kormánytag). És szintén szeptember óta tulajdonos az egykori jegybankelnök, Járai Zsigmond felesége, Kiss Marianna.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.