Mínuszban zárt tavaly a Danubius Hotels

Veszteséggel zárta 2008-at a Danubius Hotels Nyrt., a nemzetközi csoporton belül a magyarországi társaság könyvelte el a legrosszabb eredményt.

A Danubius Hotels Nyrt. 1,49 milliárd forint pénzügyi vesztség miatt 197 millió forint adózott veszteséggel zárta a 2008-as évet, szemben az egy évvel korábbi 1,77 milliárd forint adózott nyereséggel - közölte a társaság hétfőn konszolidált gyorsjelentésben a BÉT honlapján.

Csak a negyedik negyedévben az adózás utáni konszolidált veszteség elérte a 2,29 milliárd forintot, ami 58 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Ebben az időszakban a pénzügyi veszteség 2,15 milliárd forint volt, míg egy évvel korábban 459 millió forintot tett ki. Tavaly az összes bevétel 47,17 milliárd forint volt, ami lényegében megegyezik a 2007-essel.

A társaság a gyorsjelentésben az év egészében 251 forintos euró átlagárral számolt, ugyanannyival, mint egy évvel korábban. A negyedik negyedévben viszont a bázishoz képest már közel 10 forinttal drágább, 262,2 forint volt az euró. A kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti nyereség (EBITDA) egy év alatt 21 százalékkal 6 milliárd forintra mérséklődött.

Az év egészében a konszolidált üzemi szintű nyereség az előző évhez képest 53 százalékkal 1,37 milliárd forintra csökkent. Ugyanakkor a pénzügyi veszteségben a legnagyobb tételt az 1,81 milliárd forint kamatráfordítás jelentette. A negyedik negyedévben a társaságcsoport már üzemi szinten is veszteséges volt: a múlt év utolsó három hónapjában a vesztség 169 millió forintot tett ki, 82 százalékkal kevesebbet a bázisnál. Ebben az időszakban a cégcsoport   1,62 milliárd forint - döntően nem realizált - árfolyamveszteséget könyvelt el.

Az árbevételben legnagyobb tételt jelentő szálloda bevételek csoportszinten két százalékkal 21,81 milliárd forintra csökkentek tavaly. A vendéglátás 15 milliárd forintot kitevő bevétele stagnált, míg a gyógyászati bevételek öt százalékkal 6,2 milliárd forintra emelkedtek.

A csoporton belül a magyarországi szegmens könyvelte el 2008-ban a legnagyobb veszteséget: adózás előtt 1,74 milliárd forintot. A csehországi szállodák 857 millió forint adózás előtti profitot értek el, a szlovákiai szállodák nyeresége 264 millió forint, a romániai házak profitja pedig 417 millió forint volt. Csehországban 22 százalékkal, Romániában pedig 13 százalékkal nőtt a nyereség egy év alatt, míg a magyarországi szállodák vesztesége megduplázódott egy év alatt. A Danubius a szlovákiai szegmensben 2007-ben még 290 millió forint veszteséget volt kénytelen elkönyvelni.

A Danubius csoportszinten 5,48 milliárd forintot költött beruházásokra, 50 százalékkal többet az egy évvel korábbi ráfordításoknál. A társaság konszolidált mérlegének főösszege egy év alatt 4 százalékkal 90,09 milliárd forintra nőtt. A hosszúlejáratú hitelek 27 százalékkal 23,12 milliárd forintra emelkedtek.

A 8,285 milliárd forint jegyzett tőkéjű Danubius saját tőkéje a múlt év végén 52,74 milliárd forint volt, 3 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A Danubius részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde A-kategóriájában lehet kereskedni. A papír a hétfői tőzsdenapot  4350 forinton, a pénteki záróárnál ötven forinttal olcsóbban zárta, de mindössze 46 darab részvény cserélt gazdát. Az elmúlt 52 hétben a részvény legalacsonyabb árfolyama 3995 forint, a legmagasabb 7910 forint volt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.