Minisztériumi szabad jelzés öt szárnyon

Újraindulhat a személyszállítás öt vasúti mellékvonalon. A korábban bezárt szárnyakon július 4-én állnak szolgálatba az első személyvonatok. Az utasok az év végéig napi négy járatra válthatnak jegyet a megnyíló szakaszokon.

Szabadra váltanak a vasúti jelzőberendezések jövő vasárnap a Székesfehérvár-Komárom, a Zirc-Veszprém, a Pápa-Csorna, a Karcag-Tiszafüred és a Lajosmizse-Kecskemét vasútvonalon: a mintegy 210 kilométer sínpályán ismét közlekedhetnek a MÁV-Start Zrt. személyszállító szerelvényei. A múlt hét végén kiszivárgott híreket a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) megerősítette. A tárca közlése szerint az intézkedéssel a kormány a vidék lakosságmegtartó képességét kívánja erősíteni, az érintett térségeket, településeket a gazdaság vérkeringésében tartani.

Az öt korábban forgalomszüneteltetésre ítélt mellékvonal megnyitása a személyszállító szerelvények előtt 53 állomást vagy megállóhelyet érint közvetlenül. Az NFM lapunkhoz eljuttatott közleménye szerint "a nagyvárosoktól a Kecskemét környéki tanyavilágig 32 település összesen mintegy 350 ezer lakosa választhatja ismét a vasutat uticélja eléréséhez."

A tetszhalott állapotból visszatérő vonalak induló menetrendjét a szaktárca a hivatásforgalmi igényekhez, az iskolába és munkába járáshoz igazítja. Ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy az utasok kezdetben jellemzően napi négy járatra válthatnak majd jegyet. A naponta közlekedő vonatok száma azonban a decemberi menetrendváltáskor, az addig lefolytatandó kistérségi egyeztetések nyomán változhat.

A szakminisztérium közleménye szerint a július 4-én megnyíló vonalszakaszokat újabbak követhetik: a forgalomszüneteltetést a tervek szerint lépcsőzetesen további viszonylatoknál is megszüntetik. A hivatalos remények szerint az év végéig további 4-6 viszonylaton állhatnak ismét szolgálatba a személyszállító vonatok. Az ütemezés elsősorban a műszaki és személyi lehetőségektől, így a pályák és járművek állapotától, vasutasok rendelkezésre állásától függ.

A rendkívüli esőzések és árvíz okozta károk különösen Észak-Magyarországon nehezítik meg a vonalak újbóli átadását. A Szilvásvárad-Putnok és az Abaújszántó-Hidasnémeti szakaszokon elsőként a helyreállítási munkákat kell elvégezni.

A szaktárca álláspontja szerint a MÁV Zrt. feladata, hogy az újraindítás pályavasúti feltételeit és a szükséges járműkapacitást jelentős ráfordítás nélkül, legkésőbb 2010. június 30-ig biztosítsa. A minisztérium számít az érintett önkormányzatok közreműködésére és szerepvállalására az állomásépületek, valamint környezetük rendbetételében, karbantartásában.

A magyarázatok szerint a szárnyvonalak ügyét a korábbi kormányzati megközelítéssel szemben az NFM döntően nem hatékonysági kérdésként kezeli. Úgy tartják: a takarékossági törekvések nem írhatják felül a társadalmi igényeket. A kormánynak tekintettel kell lennie a vállalati gazdálkodásban figyelembe nem vehető körülményekre is. A szakminisztérium közleménye szerint a vidék lakosságmegtartó képessége nem csökkenhet rövid távú szempontok miatt. Az államnak évente 300-350 milliárd forintjába kerülő közösségi közlekedésben a vasúti szárnyvonalak szüneteltetésétől remélt megtakarítás alig néhány milliárd forint.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.