Miniszterelnöki dicséret Bajnai Gordonnak

Telefonon gratulált Bajnai Gordonnak a magyar válságkezelés eredményeihez Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök, az Eurozóna elnöke. A luxemburgi miniszterelnök méltatta a kormány által az elmúlt évben megtett stabilizációs intézkedéseket.

Juncker hangsúlyozta, hogy a bátor lépéseknek köszönhetően hazánk növekedési potenciálja rengeteget javult, Magyarország nemzetközi megítélése nagyot erősödött. Juncker és Bajnai megbeszélést folytattak a szorosabb európai gazdasági koordináció és sokkal szigorúbb ellenőrzések szükségességéről, hogy a görög krízishez hasonló eset ne fordulhasson elő újra.

Bajnai Gordon telefonon búcsúzott Jerzy Buzek európai parlamenti elnöktől is, akinek megköszönte az emberi és kisebbségi jogok terén, így a szlovák nyelvtörvény esetében is tanúsított elvi kiállását. Bajnai és Buzek egyetértettek abban, hogy az Európai Parlament az európai integráció motorja, olyan közösségi intézmény, amely az erős együttes fellépést erősíti a stratégiai kihívásokkal szemben.

Az Európai Parlament elnöke szerint a válságkezelő kormány tevékenysége nyomán az elmúlt egy évben gyökeres javulás történt Magyarország gazdasági helyzetében és nemzetközi értékelésében egyaránt.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.