Miniszter köszöntötte Kedves tehenet

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter részvételéveb hétfőn a Mezőfalvai Mezőgazdasági Termelő és Szolgáltató Zrt.-nél megünnepelték a Kedves névre hallgató tehenet, mert már több mint 130 ezer liter tejet adott.

A miniszter hangsúlyozta, hogy a kormány a súlyos aszálykárok és a tavaszi fagykárok miatt megteremtette a forrást az egységes területalapú (SAPS), valamint a különleges tejtámogatás előlegének kifizetéséhez. Október 16-án a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal megkezdi a 157 milliárd forint kifizetését. A gazdák december 1-jéig a SAPS keretén belül mintegy 150 milliárd, a különleges tejtámogatásból pedig 6,7 milliárd forint előleghez jutnak.

Kedves, a Holstein Fríz Egyesület csúcstartója igazolja, hogy a magyar agrárgazdaság kimagasló teljesítményekre képes, és a tejágazatnak nemcsak nagy múltja, hanem ígéretes jövője is van Magyarországon - fejtette ki a miniszter. Mindent megteszünk azért, hogy a tejágazatot stabilizáljuk, és a magyar tejtermelőket kedvező piaci helyzetbe hozzuk. A tejtermelés a mezőgazdaság „nehézipara”, beruházásigényes ágazat. A minisztérium kiemelten támogatja, mert a nagy tőkeigénye mellett rengeteg embernek nyújt munkát – tette hozzá.

Fazekas Sándor elmondta: a szarvasmarha-állomány az elmúlt másfél évben folyamatosan nőtt, és mára meghaladta a 700 ezret. A 335 ezres tehénállomány egy év alatt nyolcezerrel gyarapodott.

Kiemelte, hogy az ágazat szereplőivel összefogva készülnek a tejkvótarendszer közelgő megszűnésére. Emlékeztetett, hogy 2015-től nem lesz mennyiségi korlát, ami most még visszafogja az erős tejtermelő országokat. Zászlós Tibor, a Mezőfalvai Zrt. vezérigazgatója közölte: a cég Fejér megye szántóinak 2,4 százalékát műveli, a megyei tejelő szarvasmarha-állomány 7,6 százaléka, míg a húsmarha közel 20 százaléka található telepein. Minden tizenharmadik liter tejet ők termelik Fejér megyében.

A 2000-ben született Kedves nevű tehénről elmondta, eddig kilenc borja született. Naponta háromszor fejik, és átlagosan napi 42 liter tejet ad. A Mezőfalvai Zrt. jelenleg közel kétezer tejelő szarvasmarhát és ugyanennyi húsmarhát tart. A világos-pusztai tehéntelepe 1975 óta működik 48 állásos modern automatizált fejőállomással.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.