Mindent átrendeznek az okostelefonok

Megtörtént az okostelefon-piac robbanása, a készülékek rohamos terjedése nemcsak a készülékpiacot, de az egész távközlési szektort is átalakítja. A barcelonai mobil világkongresszuson látott fejlesztések alapjaiban rendezik át a technikai eszközök ma megszokott struktúráját.

Alig látni hagyományos készüléket a barcelonai Mobile World Congress, a távközlési iparág éves nagy szakmai seregszemléjének standjain. A mobiltelefon ma már okos - hangátviteli megoldásokkal még a szakmai fejlesztéseket bemutató standokon is alig találkozni. A mobil távközlés ma az adatátvitelre koncentrál, nem csak az internetre, hanem a tévére, zenehallgatásra, játékra, munkavégzésre és ipari- valamint vállalkozásokat támogató alkalmazások sorára. A cél ugyanis egyszerű: az adatforgalom brutális növelése a hálózatokon.

A másik központi téma a mobil fizetés. A Deutsche Telekom bejelentette, hogy Németországban, Hollandiában és Csehországban megvalósítja a mobil fizetést az NFC technológiával, teheti mindezt annak következtében, hogy az első rádiófrekvencia elven működő kártyák tapasztalatai alapján a nagy kártyatársaságok bizalmat szavaztak ennek a NFC technológiának. Ilyennel működik például a Paypass - lényege, hogy néhány centiméter távolságból érintés nélkül megtörténhet a fizetés, lényegesen gyorsabban, mint a hagyományos technológiák esetében - s kisebb jutalék mellett.

E technológia költözik be most a mobiltelefonokba, azaz a készülék - természetesen hosszabb távon - felválthatja a bankkártyákat, de akár a teljes plasztiklap műfajt is, hiszen a chipbe a bankkártyán kívül más funkciókat is be lehet foglalni, mint például törzsvásárlói- vagy törzsutas-kártya, közlekedési bérlet, vagy bármely más funkció, amely alkalmával fizetünk valamilyen terméket vagy szolgáltatást.

A most megjelenő okostelefonokban már a mobil fizetést lehetővé tévő chip nagy arányban megtalálható.
A mobil fizetési rendszerek használatát pedig az könnyíti meg, hogy az okos készülékekre már lehet teljesen automatikus és intelligens alkalmazásokat fejleszteni, amelyekkel egy gombnyomással jóváhagyható egy tranzakció - ilyet pedig bármilyen vállalat fejleszthet, aki ma még valamilyen kártyában utazik.

A Telenor ugyanakkor nem csak a fejlett piacokban lát lehetőséget a mobil fizetés terén: a Boston Consulting tanulmányára hivatkozva a norvég multi vezetői közölték, a világon, főként a fejlődő térségekben összesen két és félmilliárd ember él, akik a távolság, vagy infrastruktúra hiánya miatt semmilyen pénzintézettel nincsenek kapcsolatban - nekik pedig a mobil internettel kombinált fizetési és banki megoldások jelenthetik a kitörési pontot.

A mobilvilág az okostelefonok miatt ma újra a kis- és közepes vállalatokra koncentrál. Azáltal, hogy e készülékekre - amelyek ma már 150 euró alatt is kaphatók - bárki fejleszthet alkalmazásokat, megnőtt a kis fejlesztőcégek szerepe, akik a világpiacon értékesíthetik termékeiket. A kiállításon ennek köszönhetően minden eddiginél több az apró cég, és az élet szinte minden területére kínálnak valamilyen mobiltelefonos alkalmazást.

Maradi István, a Magyar Telekom műszaki vezérigazgató-helyettese elmondta: a jelenlegi előrejelzések szerint éves szinten 20-30 százalékkal nő az adatforgalom a mobilhálózatokon. Elmondta: amikor éves szinten több százezerrel nőtt a mobil előfizetők száma, a társaság évente 20-30 milliárd forintot költött a hálózati fejlesztésekre, most pedig 50 milliárd forint körüli összeget kell fejlesztésre fordítani.

Lapunk értesülései szerint a Magyar Telekom, versenytársaihoz hasonlóan hálózatfejlesztésre készül, s ennek érdekében már tendert is kiírt, amelyen a kínai Huawei és ZTE, a svéd Ericsson és a Nokia-Siemens Networks vesz részt. A vezérigazgató-helyettes elmondta: a mobil fejlesztések terén növelné a hatékonyságukat, ha rendelkezésre állna a 800 és a 900 megahertzes frekvencia harmadik és negyedik generációs (LTE) szolgáltatások számára.

A munkavégzés terén is van újdonság. Az Ericsson fejlesztése bombaként robbant, amelynek neve PC as a service, lényege pedig, hogy egy könnyen kezelhető rendszerben, szoftver és komoly hardver vásárlása nélkül elérhetők mindazok a funkciók, amelyekhez ma még komoly hardverre és szoftverre van szükség. A szolgáltatáshoz elég a legalapabb EDGE adatátviteli sebesség is, arra bármilyen szoftver - akár egy cég saját fejlesztésű üzletiviteli rendszere is - feltelepíthető, s a funkciók bármilyen eszközről elérhetők: számítógépről, okostelefonról, vagy épp tabletről. Mindezt pedig úgy hogy az egyéni felhasználók számára is rendelkezésre áll, de a nagyvállalatoknak is.

A kiállításon négy magyar vállalat vett részt: a mobiltévés megoldásokkal foglalkozó ITWare, a zenei szolgáltásokat fejlesztő 3G Multimedia Kft., valamint az átviteltechnikai és infrastruktúra-megoldásokat nyújtó két vállalat a Flexiton és a Bonn Hungary Electronics.

Ismerkednek az újdonságokkal a barcelonai mobilvásár látogatói
Ismerkednek az újdonságokkal a barcelonai mobilvásár látogatói
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.