Mindent láthat a NAV

„Elektronikus számlarendszerre állunk át a vállalatok esetében, így a vállalatok közötti számlamozgásokat valós időben követhetjük” – ismertette a terveket Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában.

A 2017-es költségvetés tervezetében a legfontosabb az adócsökkentés és a családi otthonteremtés költségvetése – jelentette ki Varga Mihály. „Az eddigi fiskális politika folytatódni fog. A cél az, hogy megtartsuk a hiányt, de az adócsökkentések folyamatát folytatni kell” – hangsúlyozta. Kifejtette: csökken a tej, a baromfi, az internetszolgáltatások és az éttermi szolgáltatások áfája.

Ezt egészíti még ki az otthonteremtési program, amelyben szintén komoly adócsökkentés lesz. Emellett továbbra is nagy állami beruházások lesznek az építőiparban – tette hozzá. „Fontos terület még a bérfelzárkóztatás: a kormánytisztviselőknek és az adóhivatali alkalmazottaknak jóval 20 százalék feletti béremelése lesz, és bízom benne, hogy sikeresek lesznek a tárgyalások, és az egészségügyi ágazatban is lesz bérnövekedés 2017-ben” – fogalmazott a nemzetgazdasági miniszter.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.