Ön kapott 13. havi bért?

A 2011-es 14 százalékról 12 százalékra csökkent tavaly azon magyar munkavállalók aránya, akik 13. havi bért kaptak munkaadójuktól – derül ki a Workania állásportál által működtetett Fizetesek.hu legfrissebb felméréséből.

A 13. havi bérben részesülők ugyanakkor minden évben többre számíthatnak: a munkavállalók bevallása alapján 2010-ben 200 ezer forint, 2011-ben pedig 240 ezer forint volt a 13. havi bérek átlagos nagysága, 2012-ben pedig már átlagosan 250 ezer forint.

Tavaly is a nagyobb cégek munkatársai számíthattak leginkább év végén plusz bérre: a több mint 250 munkavállalót foglalkoztató nagyvállalatoknál ugyanis a dolgozók ötöde kap 13. havi munkabért, átlagosan 260 ezer forint értékben.

Az 50-250 dolgozót alkalmazó cégeknél 15 százalék számíthatott erre a juttatásra, a mértéke pedig 250 ezer forint volt. A kisvállalkozásoknál csupán a munkavállalók 8 százaléka kapott 13. bért, átlagosan 162 ezer forintot.

A középvállalkozások esetében (21 és 50 dolgozó között) 11 százalék számíthatott áltagosan 220 ezer forintra év végén. A fizetesek.hu kutatói megnézték azt is, hogy a tulajdonosi viszony mennyiben befolyásolja a év végi plusz bér alakulását: az eredmények alapján a külföldi magántulajdonú cégeknél a legelterjedtebb, hiszen ott a dolgozók negyede átlagosan 290 ezer forintot kapott 2012-ben.

A hazai magáncégeknél dolgozók tizede számíthat 13. bérre 200 ezer forint értékben, míg az állami tulajdonú vállalatoknál 8 százalék átlagosan 181 ezer forintot kap.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.