Minden huszadik vendéglő a torkoskodók szolgálatában

A tulajdonosok legmerészebb álmait is felülmúló, folyamatos telt házat hozott a Torkos Csütörtök az akcióhoz csatlakozó legtöbb étteremben. A féláras számlák miatt csak a forgalom volt óriási, mert a bevételen nem volt haszon, a torkoskodás költségeit az éttermek marketingkiadásként fogják fel.

Noha immár az ötödik Torkos Csütörtökön vagyunk túl, valójában az e heti volt az első, amikor a rendszer már letisztultan, nyomon követhetően, és számonkérhetően működött - fogalmazott lapunknak Háber Tamás, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke. A korábbi akciók gyermekbetegségeiből sokat tanult vendég és vendéglős egyaránt, így most már egyértelműek voltak a szabályok: az 50 százalékos engedmény mindenre, ételre és italra egyaránt vonatkozik aznap, és az étlapnak aktuálisnak, az akció előtt már legalább egy héttel ismertnek kell lennie.

Arról egyelőre nincs pontos adat, hány vendéget látott vendégül az akcióban részt vett 1309 étterem, köztük a rendszerhez most csatlakozó MÁV, amely az Intercity vonalain, illetve a nemzetközi járatok belföldi szakaszán futó étkezőkocsijaiban kínált féláras fogyasztást. A Torkos Csütörtök forgalmi adatairól, és az akciós nap utóéletéről február 28-ig várja vissza a Magyar Turizmus Zrt. a kiküldött kérdőíveket.

A társaság szervezésében zajló kampányt idén először már védjegyeztetett név alatt hirdették meg, és kizárólag évente egyetlen napra, a hamvazószerdát követő csütörtökre vonatkozik, ami a farsangi maradékok eltüntetésének utolsó napja, egyben a tegnap kezdődött nagyböjt előtti utolsó torkoskodási lehetőség. Ennek ellenére torkoskodni több étterem is tovább invitálja a helyhiány miatt kívül rekedt vendégeit. Közéjük tartozik az óbudai Új Sipos Halászkert, ahol február végéig minden nap fél áron lehet enni. Inni már nem, az italokra ugyanis nem szól az önként meghirdetett repetát.

Varga Attila, az étterem munkatársa azt mondta: egy átlagos csütörtöki naphoz képest legalább tízszeres vendégforgalmat hozott számukra a kampány, de az igény még annál is nagyobb volt. Éppen ezért döntött úgy a vezetőség, hogy egész februárban vendégül látja az érdeklődőket, sőt, még márciusban is adnak 25 százalék kedvezményt az étlapon szereplő árakból.

A féláras torkoskodást nyújtó éttermek száma az akció kezdete óta nőttön nőtt, de úgy tűnik, immár beáll az 1300 körüli résztvevő szám. A mintegy 26 ezer magyarországi étteremhez viszonyítva ez nem kevés, ahhoz képest meg még inkább értékelendő a csapat nagysága, hogy a gazdasági válság több ezer étterem számára a haláltusát hozta el.

A Torkos Csütörtök jelentős forgalomnövelő hatása viszont egyáltalán nem a gazdasági problémák megoldására hivatott - tette hozzá Niklai Ákos, a Magyar Turizmus Zrt. elnöke -, mivel az egész akció egy komoly gesztus a vendégek felé, akiknek kedvet akarnak csinálni az étterembe járáshoz. Érdekesség, hogy délben inkább az idősek, este meg zömmel a fiatalok, a nagycsaládosok és a baráti társaságok töltik meg az asztalokat, immár hagyományosan. A féláras nap a tapasztalatok szerint új vendégkört is hoz, és legalább egy napra azokat is visszacsábítja a vendéglőkbe, akiknek a teljes ár kifizetése nehézségekbe ütközik.

Az ötlet eredetileg éppen erről szólt, hogy legyen egy nap, ami a vendégnek, és a vendéglősnek egyaránt jó. Panaszok persze egy ilyen tömegeket vonzó esemény kapcsán mindig voltak, és lesznek, de valóban megalapozott, írásban is benyújtott sérelem alig jut el a szervezőkhöz.

Teltházas volt a Torkos csütörtök az Új Siposban. Az étteremben február végéig féláron szolgálják fel a fogásokat, Teknős Miklós felvétele, 2010-02-19,
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.