Minden uniós pénzt elköltöttünk

Egy hónappal a zárás előtt teljes egészében kifizette a 2007 és 2013 közötti uniós fejlesztési időszak rendelkezésre álló forráskeretét Magyarország.

Lipők Sándor megyei fejlesztési miniszteri biztos Nyíregyházán arról beszélt: a hétéves programozási időszakban eredetileg 8200 milliárd forintos kerettel rendelkezett az ország, az árfolyam-különbözet miatt azonban további 700 milliárd forint forrás lehívására nyílt lehetőség.

Hozzátette: az idén minden eddiginél nagyobb kifizetés teljesült, egy hónappal a zárás előtt 2238 milliárd forintot fizettek ki számlára, illetve előleg elszámolás formájában. Ez az összeg 2013-ban 1700, míg 2014-ben 1850 milliárd forintot tett ki.

Lipők Sándor a sajtótájékoztatón megjegyezte, a kifizetések fedezetét immár nem a Brüsszelből érkező források jelentik, mivel azt már felhasználta Magyarország, hanem a költségvetés tartalékból jutnak pénzükhöz a vállalkozások.

A miniszteri biztos felidézte, 2012 nyarán még nagyarányú, 25-30 százalékos forrásvesztéssel számolt Magyarország esetében az Európai Bizottság, a negatív prognózis és az előző kormány által elkövetett hibák miatt a 2010-ben hivatalba lépő kabinet a pályázati és kifizetési rendszer átalakításáról döntött.

Az ezzel kapcsolatos központi koordináció a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) megszüntetésével 2013 második felében a Miniszterelnökséghez került át, a lépésnek köszönhetően 25 százalékponttal növekedett 2013-ról 2014 végére az uniós támogatások kifizetési aránya - ismertette Lipők Sándor.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.