Minden eddiginél több változás a leggazdagabbak rangsorában

Az elmúlt évhez képest minden tizedik szereplő új a Népszabadság Magyarország leggazdagabb embereit összegyűjtő, ma megjelenő kiadványában.

A lista a magyar gazdaság tükre. Az évek távlatából kijelenthető, hogy a privatizáció során szerzett vagyont kevesen tudták megtartani. Egyre nagyobb azonban azoknak a vállalkozóknak a száma, akik önerőből szereztek vagyont. Feltűntek az ­egykori garázscégek tulajdonosai is, akik a semmiből építették fel vállalatukat. Emellett az állami megrendelések hatása is számszerűsíthető. A lista 2015-ben sem mentes a nagy ugrásoktól. Ebben az esztendőben érkezett a legtöbb új szereplő is a lajstromba. A 2014-es szereplők több mint tíz százaléka kicserélődött.

Generációváltás is kirajzolódik a gazdasági elitben. Dinasztiák épülnek ki, számos vezető mellett a cég életében aktívan részt vevő partnerként tűnnek fel a gyerekei. Arra is van példa, hogy a második generáció már át is vette a családi üzletet.

A rangsorba bekerülők vagyonát kombinált módszerrel, becsléssel állapítják meg. A kiadvány összeállítói igyekeznek minél valósághűbb képet mutatni és amikor lehetséges, a listán szereplőkkel egyeztetett összegeket feltüntetni. A 2015-ös vagyonokat a 2014-es mérlegek alapján kalkulálják. Az összegeket az aktuális eseményeket és ágazati információkat figyelve finomítják. Az adózott jövedelem alapul vételével átláthatóbbá válnak az adatok. A régi szereplők vagyonának alakulása 2009-ig visszakövethető.

A listán szereplők összesen 2554,1 milliárd forinttal rendelkeznek. Ennek bontásából kiderül, a szolgáltatás és termelés a legjövedelmezőbb terület. 690,5 milliárd forint származik ehhez köthető tevékenységekből. Ezt követi a szolgáltatás 660 milliárddal és a pénzügyi szektor 593,3 milliárd forinttal. A sereghajtó a műkincsvagyon (5 milliárd).

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.