Seregnyi sarcot törölne el Lázár János

Rezsit csökkent Lázár János. A Miniszterelnökséget vezető miniszter benyújtotta a parlamentnek az állam által szedett közigazgatási eljárási díjak és illetékek eltörléséről szóló előterjesztését.

Az "egyes hatósági eljárások illetékének és igazgatási szolgáltatási díjának megszüntetéséről" szóló törvényjavaslat indoklása szerint a honatyák elé kerülő előterjesztés elfogadásától az "állampolgárok és a vállalkozások széles körét terhelő fizetési kötelezettségek" egyszerűsítését, megszüntetését várják.

Magánszemélyek és vállalkozások együtt örülhetnek, a vs.hu gyűjtése ugyanis azt mutatja, valóban seregnyi sarc szűnhet meg a Miniszterelnökséget vezető miniszter előterjesztése nyomán.

Például évente négyszer díjmentes lesz a hatósági erkölcsi bizonyítvány kiállítása. Nem kerül majd pénzbe a személyi igazolvány és lakcímkártya kiállítása, az ellopott okmányok így az adókártya pótlása, és első alkalommal a jogosítvány kiadása. De a magánszemélyeknek nem kell fizetniük a családi állapot változása nyomán bekövetkező névváltozás, a diákigazolvány és pedagógusigazolvány kiállítása, valamint a mozgáskorlátozott parkolási igazolványának pótlása esetén.

A vállalkozások tagja vagy vezetője díjmentesen kérheti ki cége cégkivonatának, cégbizonyítványának kiállítását. Térítésmentessé válik a vállalkozói igazolvány ügyintézése, az elektronikus cégirat megküldése, a 160 négyzetméternél kisebb ház bontási, építési és használatbavételi engedélye. Emellett, ha Lázár János törvényjavaslata szabad jelzést kap, megszüntetik az üzletek működési engedélyével kapcsolatos eljárás díját is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.