Milyen a jó jegybanki kommunikáció?
Az amerikai jegybank nyíltpiaci bizottsága jellemzően akkor mérsékli az irányadó kamatot – vagyis az egynapos bankközi kamatot −, amikor általában is szeretné elérni a kamatok lefelé ereszkedését, mert a gazdaság teljesítménye gyengül vagy az infláció irama a hosszabb távon fenntartani kívánt szint alá kerül. Hasonlóképpen, akkor emeli az irányadó kamatot, amikor az infláció a megjelölt szint fölé ugrik, vagy ha a gazdaságban fenntarthatatlannak ítélt folyamatok indulnak meg. A jegybank számára tehát az irányadó kamat vált az elsődleges eszközzé, hogy gazdasági céljait és feladatait – az árstabilitás őrzését és a lehető legteljesebb foglalkoztatás elérését – megvalósítani, illetve elvégezni tudja.
Mármint normál időkben, mondta magyar idő szerint csütörtök éjszaka Washingtonban Janet Yellen, a Fed alelnöke, aki a gazdasági újságírók szövetségének jubileumi konferenciáján beszélt. Előadásának témájául a jegybanki kommunikációt választotta, mely tárgykör őt személyesen is nagyon érdekli. Talán ezért is gondolja úgy, hogy forradalmi változáson ment keresztül a tájékoztatás a Fedben, hiszen még két évtizede is az a felfogás uralkodott, legjobb, ha a jegybank semmit sem mond a döntéseiről. Ám Yellen szerint a hatvanas-hetvenes években az infláció elleni küzdelemben is hasznát vehették volna annak, ha a Fed megpróbálta volna az üzleti élet szereplőit és általában a közvéleményt meggyőzni arról, hogy ez a küzdelem győzelemmel érhet véget.
A változás a múlt évtizedben érlelődött meg, pénzügyi válságok hatására. Először 2003 augusztusában használta a Fed a kommunikációt monetáris politikai eszközként, s nem csupán az irányadó kamat módosításának kiegészítő elemeként. Ekkor jelent meg a közleményben, hogy a laza jegybanki politika hosszabb ideig fennmarad.
Az igazi változást azonban a 2008–09-es krízis hozta magával. Minthogy az irányadó kamat nulla százalékra csökkent, így a monetáris politikát más, részben nem szokványos, részben új eszközök bevetésével lehetett csak lazítani, hogy a pénzügyi piacok működni tudjanak a gazdasági növekedés serkentésének reményében. A legismertebb nem szokványos eszköz a „mennyiségi könnyítés” (quantitative easing), amikor a jegybank értékpapírokat, jórészt állam- és jelzálog jellegű papírokat vásárol nagy mennyiségben, hogy a hosszabb futamidőn is csökkentse a kamatokat és növelje az eszközárakat.
Ez azonban csak akkor lehet sikeres, hangsúlyozta Janet Yellen, ha a hosszabb várakozásokat a jegybank lehorgonyozza. Ha megvenné a papírokat és másnap eladná őket, az akció teljesen hatástalannak bizonyulna. Aminthogy kutatások bizonyítják: az üzleti élet és általában az állampolgárok számára kevéssé fontos, hogy két jegybanki ülés között mi történik, sokkal fontosabb, mire számíthatnak a jövőben. Vagyis pontosan el kellett magyarázni, hogy a Fed milyen mennyiséget vásárol, s mennyi ideig kívánja őket a mérlegében tartani.
A másik nem szokványos eszközzé a kommunikáció vált. Mivel az irányadó kamatot nem lehetett tovább csökkenteni, jelezni kellett, meddig marad változatlan. Kezdetben a nyíltpiaci bizottság azt hangoztatta, hogy „számottevő ideig” tartja ezt a szintet, de 2011 augusztusától áttért a naptári útmutatásra. Jelezte, legalább 2013 közepéig nem módosít az alapkamaton, később a határidőt 2015 közepéig tolta ki.
Nem sokkal később, 2012 januárjában egyértelművé tette, hogy árstabilitáson a kétszázalékos inflációt, a munkanélküliség normál arányán 5,2-6 százalékot ért. Azt is kifejtette, hogy a gazdasági folyamatok miatt a tényleges mutatók ettől eltérhetnek. Mivel a munkanélküliségi ráta jelenleg 7,7 százalék, az infláció irama viszont két százalék alá lassult, a foglalkoztatás növelése került a figyelem középpontjába. A múlt év decemberében a naptári előrejelzést felváltotta a gazdasági helyzet mennyiségi mutatóihoz kötött előretekintő útmutatás. Az irányadó kamat addig marad lényegében nullaszázalékos, amíg a munkanélküliség meghaladja a 6,5 százalékot, s az infláció üteme nem gyorsul 2,5 százalék fölé. Az üzleti élet szereplői megfelelő kapaszkodót kaptak, s a maguk számításai szerint alkalmazkodhatnak, annak tudatában, hogy az alapkamat „automatikus stabilizátor” feladatot is ellát a jövőben.
A két említett mutató lecövekelése iránymutató abban a tekintetben is, hogy mikor mérsékelheti az értékpapír-vásárlások mennyiségét a Fed, vagy mikor hagyhat fel ezzel a programjával. Ha a foglalkoztatási helyzet érdemben javul az árstabilitás érvényesülése közben, akkor érhet a Fed a mennyiségi könnyítési folyamat végére, amely előtt természetesen további tájékoztatást ad, hogy elkerülje a zavarokat a pénzügyi piacokon. S azt is megerősítette a nyíltpiaci bizottság márciusi közleménye, hogy az értékpapír-vásárlások befejezése valamint a portfólió méretének csökkentése, illetve a kamat emelése között hosszabb idő telik majd el.
Mikor kerül az irányadó kamat normálisabb szintre, nem látható pontosan előre. A nyíltpiaci bizottság üléseinek tizenkilenc részvevője közül tizenhárom 2015-re gondol. De a gazdasági folyamatokban sok a bizonytalanság, ezért az inflációhoz és a munkanélküliséghez kötött előrejelzés megfelelő támpontot nyújt. A kamatemelés ideje nyilván egyre közelebbi, s ezért Yellen szerint egyre fontosabb, hogy a Fed átláthatóan és kiszámíthatóan tájékoztasson a várható fejleményekről.
