Százmilliókat hozhat a Volt és a Balaton Sound a költségvetésnek

A Volt fesztivál és a Balaton Sound a KPMG számításai szerint összesen 760 millió forintnyi adóbevételt hoz a költségvetésnek.

 

A válság ellenére a Sziget Iroda a Volt fesztivál esetében nem számít visszaesésre, a Balaton Soundnál pedig még 15 százalékos bővülésre is számít. Ehhez 30-40 százalékkal emelik a jegyek árát. Ha a térségi gazdaságélénkítő hatásokat beleszámoljuk, a KPMG számításai szerint a két rendezvény révén összesen 760 millió forintnyi adóbevétel jut a költségvetésnek.

Tavaly többségében a Nyugat-Dunántúl régióból (33 százalék) és Győr-Moson-Sopron megyéből (23,5 százalék) utaztak fiatalok a soproni Volt Fesztiválra - állapítja meg a KPMG a szervező Sziget Iroda megbízásából végzett felmérésében. Kimagasló a budapestiek száma a fesztiválon, akik az összes látogató 30,1 százalékát képviselték 2008-ban. A résztvevők közel 14 százaléka azonban helyi lakos volt.

A látogatók közel ötven százaléka még tanuló, másik 45 százalékuk már rendelkezik felsőfokú végzettséggel. Az átlagéletkor 22,9 év, amely alacsonyabb a Balaton Sound és Sziget Fesztivál átlagánál.

 

A rendezvény mögött 2002 óta álló Sziget Iroda által regisztrált látogatónapok száma a fesztivál 17 éves története során folyamatosan növekedett. A legmagasabb látogatószámot a tavalyi évben mérték, ekkor érte el a 77 ezer látogatónapot. Ez azt jelenti, hogy mintegy 34 ezer fő vett részt a fesztiválon, beleértve a látogatókat, fellépőket és a fesztiválon dolgozó személyzetet is.

 

Bár a vendégek közül sokan a fesztivál területén sátoroznak, vagy saját otthonukban alszanak, az elmúlt években Sopron férőhelyeinek több mint kilencven százaléka elkelt a fesztivál idejére, sőt még Sopron vonzáskörzetében is sok szálláshelyet a fesztiválozók foglaltak el. A résztvevők 2008-ban összesen több mint 25 ezer vendégéjszakát töltöttek a városban és környékén különféle kereskedelmi szálláshelyeken, magánszállásokon vagy kollégiumi szobákban.

A rendelkezésre álló forgalmi adatok szerint az italeladás során a legtöbb bevétel a sörök értékesítéséből származott, 43 százalékot ezen terméktípus képviselt az összes ital árbevételből. A fesztivál során több mint 1600 hektoliter sör fogyott, és 430 ezer szál cigarettát értékesítettek.

A KPMG becslése szerint a 2008-as Volt Fesztivál által generált összes költés közel 1,28 milliárd forint volt. A legnagyobb tételek a belépőjegyek (27 százalék), valamint a fesztiválon belül vásárolt étel és italok (31 százalék). Az egy látogatóra jutó átlagos költés közel 38 ezer forint körül alakult.

A Volt Fesztivállal kapcsolatos 1,28 milliárdos összköltés a tovagyűrűző hatások okán 670 millió forint GDP hozzájárulást és 277 millió forint teljes adóbevételt eredményezett. A rendezvény által generált helyi idegenforgalmi adóból származó bevétel elérte a 14 millió forintot. A négynapos rendezvény által létrejövő munkaigény 380 millió forintnyi többletbér-kifizetést eredményezett 2008-ban.

2009-ben a Volt Fesztivál ismét négynapos lesz, július 1-4. között. Az előzetes várakozások szerint a jelenlegi nemzetközi gazdasági válság hatására a látogatói szám nem fog növekedni a 2008-as évihez képest, azonban annak szintjét várhatóak képes lesz megtartani.

A napi belépőjegyek és bérletek ára, a Sziget Iroda áremelése, valamint a 2009. július 1-jétől életbe lépő 5 százalékos áfaemelés miatt 30 százalék körüli értékben nő a tavalyi árakhoz képest.

A magasabb belépőjegyárak és növekvő áfatartalom alapján az összes költés, a tavalyi keresleti szintet feltételezve, elérheti a 1,5 milliárd forintot. A fesztivál által generált adóbevétel a multiplikátor hatások révén a magasabb költések és áfatartalom miatt meghaladja majd a 340 millió forintot.

A zamárdi szabadstrandon 2007 júliusa óta minden évben megrendezett Balaton Sound elsősorban hazai látogatókat vonz, de növekedett a külföldi vendégek száma is 2007-hez képest: számuk mintegy 10 százalékra volt tehető. Jellemzően a szomszédos országokból, Ausztriából, Szlovákiából és Horvátországból, valamint Németországból érkeztek. A hazai résztvevők több mint fele az ország középső részéből, Budapestről és Pest megyéből érkezett a fesztiválra.

A 15 évesnél idősebb magyar lakosság 13 százaléka rendelkezik felsőfokú végzettséggel. A Balaton Sound közönsége ezt az értéket jóval felülmúlja: 2008-ban a látogatók közel kétharmada (64 százalék) végzett egyetemet vagy főiskolát. A látogatók átlagéletkora 24 év, amely magasabb a többi fesztivál (Sziget, Volt Fesztivál) átlagánál.

A Balaton Sound látogatóinak több mint kétharmada csak a rendezvény miatt utazott a helyszínre, tehát a fesztivál látogatása az első számú motivációjuk arra, hogy elutazzanak a Balatonra. A fesztiválozók a kempingen kívül összesen közel 30 ezer vendégéjszakát töltöttek kereskedelmi szálláshelyen és magánszálláshelyeken Zamárdiban és más balatoni településken.

A Balaton Sound látogatói körében a sörök, koktélok és rövid italok fogyasztása egyenlő népszerűségnek örvendett a bevételi adatok szerint. Közel 1500 hektoliter sört és 450 ezer szál cigarettát értékesítettek a rendezvény során.

A KPMG becslése szerint a 2008-as Balaton Sound által generált összes költés közel 1,58 milliárd forint volt. A teljes költés legnagyobb tételei: a belépőjegyek (27 százalék), valamint a fesztiválon belül vásárolt étel és italok (34 százalék). A számítások szerint az egy látogatóra jutó átlagos kötés közel 41 ezer forint körül alakult.

A Balaton Sound fesztivál tovagyűrűző gazdasági hatásait is figyelembe véve a rendezvény által generált 1,58 milliárd forintos összköltés 816 millió forint GDP hozzájárulást és 340 millió forint teljes adóbevételt jelentett. A rendezvény által generált helyi idegenforgalmiadó-bevétel 18 millió forint. A négynapos rendezvény okán létrejövő többletmunkaigény több mint 460 millió forintnyi bérkifizetést generált 2008-ban.

 

Az idei, július 9-12. között megrendezendő Balaton Sound napi belépőjegyeinek és bérleteinek ára a Sziget Iroda áremelése, valamint az 5 százalékos áfaemelkedés miatt több mint 40 százalékkal nő a tavalyi árakhoz képest.

 

A tavalyi keresleti szintet feltételezve az egy főre jutó átlagos költés a Balaton Sound során (beleértve a belépőjegyek árát is) várhatóan 50 ezer forint körül lesz 2009-ben. Amennyiben a fesztivál által generált összköltés eléri az 1,8 milliárd forintot, azaz a tavalyi eredménynél 15 százalékkal magasabb értéket, a rendezvény miatt létrejövő adóbevétel a multiplikátor hatások révén meghaladhatja majd a 420 millió forintot.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.