Milliárdos hazai károkat okozott Yvette

Hétfőig több mint 21 ezer, összesen 1,6 milliárd forintra rúgó kárbejelentés érkezett a biztosítókhoz az Yvette ciklon hazai pusztításai nyomán.

A múlt heti Yvette névre keresztelt ciklon elvonulása után május 19-éig több mint 21 ezer kárbejelentés érkezett a biztosítótársaságokhoz. A károk becsült összege meghaladja az 1,6 milliárd forintot – tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) az első összesített adatokat.

Vihar miatt kidőlt fa által megrongált kerítés Fonyódon. Varga György / MTI

A vihart óriási mennyiségű csapadék és orkánerejű szél kísérte Magyarország területén, ami országszerte jelentős károkat okozott a lakóépületekben, a köztéri infrastruktúrában, az épületekben és a mezőgazdaságban. Az eset az elmúlt héten, illetve e hét első napján csaknem két-háromszorosával növelte meg a biztosítóknál az ilyenkor szokásos kárbejelentések számát. De május 12-e és 18-a között volt olyan nap, amikor az egyes társaságokhoz érkező bejelentések száma négy-ötszöröse volt az ilyenkor szokásosnak.

Az Yvette-tet kísérő leggyakoribb kártípusok a villámcsapás, a villámcsapások másodlagos, úgynevezett indukciós hatása, a fakidőlés-rádőlés, a tetőmegbontás, a tetősérülés és a beázások.

A legtöbb bejelentés Somogy, Zala, Borsod-Abaúj-Zemplén, Bács-Kiskun, Heves, Pest megyéből, illetve a fővárosból és annak vonzáskörzetéből érkezett. A biztosítók a bejelentéseket követően már múlt héten megkezdték a kárfelméréseket.

A hazai lakóingatlanok közel 73 százaléka biztosított. A Mabisz adatai szerint 2013-ban a lakásbiztosítási piac összesített díjbevétele - a társasház-biztosításokból származó bevételekkel együtt – 104,9 milliárd forintot tett ki. Az egyéni lakásbiztosítási szerződések száma a 2010. évitől 93 ezer darabbal elmaradva 2014. január elsején 2,98 millióra rúgott. A lakásbiztosítások díja csökken: a 2013-ban megkötöttek éves átlagdíja nem haladta meg a 28 300 forintot.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.