Miért csak a panelt támogatják?

A panelfelújítási program bejelentése kapcsán már csak az nem világos, mi a kabinet szándéka a hazai lakások fennmaradó négyötödével - közlik szakmai szervezetek. Tanulmányok szerint téves a zöldügyi államtitkár azon állítása, hogy leginkább a panelek energiakorszerűsítése éri meg.

A meglévő lakásállomány kevesebb mint egyötödét érintik a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium panellakás-felújítási tervei - kifogásolja egyaránt a Magyar Energiahatékonysági Intézet (MEHI) Kft. és az Energiaklub külön-külön kiadott közleménye is.

Németh Lászlóné szakminiszter tegnap a hazai panellakások még szigeteletlen többségére elsősorban hiteleken, illetve uniós támogatásokon alapuló programot hirdetett. A tervek szerint a jövő februárban induló Panel III program keretében 380 ezer panellakást kívánnak felújítani összesen 500 milliárd forintból. A forrás mintegy harmada támogatás, a fennmaradó hányad pedig hitel és önrész.

Horváth Attila Imre zöldgazdaság-fejlesztési államtitkár ezt többek között azzal indokolta, hogy a panelek felújításával érhető el országos szinten a legnagyobb energiamegtakarítás. Az Energiaklub megfogalmazása szerint ez szakmailag nem állja meg a helyét.

Számos tanulmány kimutatta ugyanis, hogy a legnagyobb energiamegtakarítás épületenként és országos szinten is a családi házak felújításával érhető el - szögezi le az energiaipari szervezet. Egy régi családi ház négyzetméterenkénti energiaigénye évi akár 550 kilowattórát (kWh) is elérhet, ami egy panellakás energiaszükségletének kétszerese.

A MEHI üdvözli a tervet, amely meglátásuk szerint magán viseli sok korábbi javaslatuk nyomait. Ugyanakkor úgy vélik, az egyharmadnyi - évi mintegy 24 milliárd forint - uniós vissza nem térítendő támogatáson felüli források hátteréről nem hangzott el egyértelmű tájékoztatás. A maradék kétharmad lehet MFB-hitel, a Zöldgazdaság Finanszírozási Rendszer, a társasházak saját vagyona vagy a társasházak által igényelt hitel.

A MEHI emlékeztet arra, hogy a több más szakmai szervezettel közösen kidolgozott Hazai Hatékonyság programjuk szintén egyharmadnyi uniós támogatással számol, és a fennmaradó részt is hitelekből biztosítanák. Ám esetükben a felhasználóknak az önrész miatt sem kellene a zsebükbe nyúlniuk, mivel a hitelfelvevő az energiamegtakarításból törlesztene.

Az Energiaklub leszögezi, hogy az eddigi panelprogramok eredményéről ellentmondásos számok keringenek. Az NFM közleménye szerint az előző (Panel II.) programban 320 ezer lakás korszerűsítése történt meg. Németh Lászlóné fejlesztési miniszter két héttel ezelőtt az elmúlt három évre vonatkozólag 215 ezer panellakás energetikai korszerűsítését említette. Az NFM háttérintézménye, az ÉMI által készített hivatalos zárójelentés adatai szerint a Panel I. programban 46 ezer, a Panel II-ben pedig 30 ezer lakás nyert állami támogatást.

Az ÉMI jelentése szerint a Panel I és II. programban a nyertes lakások felújításával összesen 1,6 petajoule (PJ) energiamegtakarítás valósult meg. Az NFM közleménye szerint a Panel III. programban korszerűsítendő 380 ezer lakásban viszont összesen 13 PJ energia-mérséklés érhető el. (Vagyis a harmadik programmal nagyságrendekkel több energiamegtakarítást ígérnek, mint az első kettővel.)

A családi és társasházak fejlesztési szükséglete kapcsán Fülöp Orsolya, az Energiaklub munkatársa leszögezte, a 2014–2020-as időszak uniós forrásaiból építőanyagtól függetlenül minden lakóépület korszerűsítése támogatható lesz. Eddig erre 2008 és 2011 között a Klímabarát otthon és a Mi otthonunk pályázatokon keresztül nyílt lehetőség. Az, hogy a nem panellakásokban lakók a jövőre nézve milyen támogatásokban reménykedhetnek, egyelőre nem ismert.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.