– Arra nem lehet parlamenti bizottsági vizsgálatot alapozni, hogy az Államadósság-kezelő Központ valamelyik vezetője, valahol, valamikor az Állami Számvevőszék valamelyik illetékesének azt találta mondani, hogy ráértünk volna, nem is kellett volna 2008-ban olyan hirtelen megállapodást kötnünk a nemzetközi szervezetekkel – mondta lapunknak Veres János volt pénzügyminiszter azzal kapcsolatban, hogy Rogán Antal Fidesz–frakcióvezető hétfőn a parlamentben erre tett javaslatot. Rogán szerint az elmúlt évek adósságszolgálatát elemző számvevőszéki jelentés azt állapítja meg, hogy „nem kellett volna olyan hamar megkötni az IMF-megállapodást, mint ahogy az megköttetett”. Szerinte felvetődik a kérdés, hogy ha a költségvetés adóssághelyzete nem indokolta a sietséget, az akkori kormány „miért tette fel a kezét azonnal és automatikusan, miért volt szükség a nyugdíjak és a bérek ilyen gyors csökkentésére”. Pénteken Selmeczi Gabriella "kérte nyomatékosan" a Fidesz nevében Mesterházy Attilát és Veres Jánost, hogy "adjanak tájékoztatást" a 2008-as megállapodásról.

Veres János átolvasta a vonatkozó ÁSZ-jelentést, de az előbbi állításra vonatkozó utalást nem talált benne. „Lehet most téveszméket hirdetni, de akkor még a jobboldalon sem akadt olyan épeszű közgazdász, aki megkérdőjelezte volna a segítségkérés szükségességét és körülményeit” – hangsúlyozta. Hozzátette: ha meghívják, készségesen felidézi a szakbizottság előtt az akkori eseményeket, bízva abban, hogy azok követendő példaként szolgálnak a most „jó megállapodásra” törekvő kormány számára.

– Súlyos félreértést kell eloszlatni, ugyanis Magyarország 2008 októberében nem azért fordult hitelért az Európai Bizottsághoz, a Nemzetközi Valutaalaphoz és a Világbankhoz, mert az államadósság törlesztésével lettek volna gondjai, hanem azért, hogy javítsa a fizetési mérlegét, és olyan szintre emelje a jegybanki tartalékokat, ami elveszi a spekulánsok kedvét a forint elleni támadásoktól – hívta fel a figyelmet a volt pénzügyminiszter, aki Simor András MNB-elnökkel közösen jegyezte a nemzetközi szervezeteknek küldött szándéknyilatkozatot. Emlékeztetett arra, hogy az OTP ellen akkor heves támadást intéztek a spekulánsok. A részvényárfolyamot pár nap alatt olyan mélyre nyomták, hogy a bank könnyű felvásárlási célponttá vált, de végül ezt is sikerült megakadályozniuk. Azt Veres sem cáfolja, hogy a hitelkeretből 2008 végén, 2009 elején adósságfinanszírozásra is költöttek, de akkor még a német állampapírokra sem volt piaci kereslet, nemhogy a magyarra.

A megállapodás fejében 2008 őszén tett vállalásaikat pedig jelentősen túlteljesítették, mivel a 2009-es válságév a legpesszimistább növekedési várakozást is alulmúlta, s emiatt jelentős pótlólagos költségvetési kiigazításokra kényszerültek.

Hogy milyen egy „rossz megállapodás” (a Fidesz-kormány így minősíti a 2008-as szerződést), arra Veres János csak annyit mondott, hogy érdemes fellapozni az IMF szakértőinek a négy évvel ezelőtti válság kezeléséről a hetekben publikált 300 oldalas elemzését, amelyben feketén-fehéren le van írva, hogy Magyarország kellő időben és kellő gyorsasággal fordult a három szervezethez hitelért.

Ezt a véleményt osztja Bebesy Dániel, a Budapest Alapkezelő portfóliómenedzsere, aki szerint akkor, abban a felfordulásban azt sem lehetett tudni, hogy egy óra múlva mi lesz, nem pedig azt, hogy egy-két hónap múlva hogyan alakulnak a dolgok. Addig elképzelhetetlen események sorozata zajlott le a szemünk előtt, elég a Lehman Brothers 600 milliárd dolláros csődjére, vagy a napról napra tíz százalékkal gyengülő tőzsdeindexekre gondolni. Veressel ellentétben Bebesy úgy látja, ha nem is deklaráltan, de az adósságfinanszírozás is a hitelfelvétel céljai között szerepelhetett. Utalt arra, 2008. október 9-e fekete napként vonul be a történelembe: aznap az ÁKK egyetlen kötvényt sem tudott eladni, egyszerűen eltűnt a likviditás az állampapírpiacról, s a helyzet azután sem javult. A rövid lejáratú törlesztési kötelezettségek magas aránya miatt – likvid piac híján – az EU/IMF-hitelből kellett egy ideig megoldani az adósságfinanszírozást.

Megőszült a forint, elszálltak a hozamok

A Lehman Brothers bankház 2008. szeptember közepén bejelentett csődje elmélyítette a gazdasági-pénzügyi világválságot, a befektetői bizalmat pedig olyan szinten erodálta, hogy a tőke menekülni kezdett a feltörekvő piacokról, így a különösen kockázatosnak tartott magyar eszközeiket is „kiszórták” az alapkezelők. A forinteladási hullám 245-ről a 275-ös szintig repítette az eurót, miközben kiszáradtak a bevételi források az állampapírpiacon. A hozamok gyorsan emelkedtek, az ötéves lejáratú államkötvényé 8-ról 12 százalékra, a tízévesé 8,6-ról 10 százalékra ugrott, miközben a 3 hónapos diszkontkincstárjegy után másfél százalékkal többet, 10 százalékot kellett fizetnie az államnak. A befektetőknek azonban ilyen hozamígérettel sem kellett a kockázatosnak tartott magyar állampapír. A nemzetközi hitelhez végül 5-6 százalékos kamattal sikerült hozzájutni, ami lényeges könnyebbséget és biztonságot jelentett az ország finanszírozása szempontjából.