Nem kukoricáztak az árakkal

Drágult a mezőgazdaság tavaly decemberben. Kukoricáért, búzáért, krumpliért többet fizetünk. Erre jutott a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A KSH gyorstájékoztatója szerint 2015 decemberében a mezőgazdasági termelői árak 5,2 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest. A növekedés a növényi termékek árának 12,6 százalékos emelkedésével függ össze, míg az élő állatok és állati termékek ára továbbra is csökkent, 6 százalékkal.

Tavaly decemberben az egy évvel korábbhoz képest gabonafélék ára 11 százalékkal emelkedett, ami elsősorban a kukorica árának 21 százalékos növekedésével magyarázható, miközben a búza ára 2,2 százalékkal csökkent.

A burgonya ára 73 százalékkal nőtt a 2014. decemberi alacsony bázishoz képest, viszont a 2013. decemberi árhoz képest csak 5,7 százalékos a növekedés.

Az élő állatok termelői árszintje 2,8, az állati termékeké 13 százalékkal lett alacsonyabb.

A vágósertés felvásárlási ára tovább csökkent, így 2015 decemberében 313 forint volt kilogrammonként, ami az elmúlt négy év legalacsonyabb ára.

Tavaly az előző évhez képest a mezőgazdasági termelői árak 0,4 százalékkal emelkedtek, ezen belül a növényi termékek árai 6,4 százalékkal nőttek, az élő állatok és állati termékek árai 8,4 százalékkal csökkentek.

A gabonafélék ára 3,1 százalékkal nőtt, ezen belül a búza ára lényegében nem változott, a kukorica ára 6,2 százalékkal emelkedett.

A burgonya ára 1 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

A gyümölcsök ára 19 százalékkal nőtt, ezen belül az almáé 27, míg a szőlőé 10 százalékkal emelkedett.

A vágósertés ára 11, a tej termelői ára 20 százalékkal esett vissza.

A mezőgazdasági termelés ráfordítási árai 1,2 százalékkal alacsonyabbak voltak, ami a folyó termelőfelhasználás árszínvonalának 1,8 százalékos csökkenéséből, illetve a mezőgazdasági beruházások árszínvonalának 2,8 százalékos növekedéséből adódott.

A folyó termelőfelhasználás árszínvonalának mérséklődése az energia árának 11 és a takarmányok árának 2,7 százalékos csökkenéséből, valamint az állatgyógyászati termékek árának 3,3, a műtrágyák árának 2,6, továbbá a növényvédő szerek árának 2,4 százalékos növekedéséből tevődik össze.

Az agrárolló, azaz a mezőgazdasági termelőiár- és ráfordításiár-index hányadosa értéke 101,6 százalék volt. A mezőgazdasági termelői árak mérsékeltebben nőttek, mint amennyivel a ráfordítási árak csökkentek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.