Mexikói „nyugdíjasjárat" - törölve

A recessziós időkben mindenkinek takarékoskodnia kell - lehetőségei szerint. Ez alól persze vannak önjelölt kivételek. Közéjük tartozik Sanford Weill, a Citigroup volt elnök-vezérigazgatója, aki nem átallotta kölcsönkérni az öt vállalati repülő egyikét, hogy az őt és népes családját Mexikóba repítse, megünnepelni az új esztendő beköszöntét. Minderre most derült fény, jókora közfelháborodást váltva ki az Egyesült Államokban.

Maga az eset pár héttel azután történt, hogy a világ egykor legnagyobb bankját 45 milliárd dolláros állami támogatással mentették meg az összeomlástól, és a cég vállalta, hogy 75 ezer munkatársát elbocsátja. Tegnapelőtt Weill már némi megbánást tanúsított, közleményben tudatta, hogy mélyen átérzi volt a munkaadójánál kialakult helyzet komolyságát, valamint nagyra értékeli és elkötelezett az adófizetők pénzéből finanszírozott mentőakció sikere mellett és következésképpen hajlandó azonnali hatállyal lemondani a vállalati repülőhasználati jogáról, amit egyébként szerződés biztosít számára egészen 2016-ig. Weill három évvel ezelőtt történt nyugdíjazásakor ugyanis ezt a passzust is belevették „búcsúcsomagjába" - írja a The Guardian.

A bankárnak természetesen marad mit tejbe aprítania, magánvagyonát 2008-ban 1,3 milliárd dollárra becsülték, vagyis ki tudná fizetni a repülőjegyet - ha akarná. Búcsúrepülése előtt Weill még lemondott évi 175 ezer dollárral járó tanácsadói fizetéséről. A nyugdíj mellé egyébként évi 525 ezer dolláros „közlekedési" költségtérítés, 300 ezer dolláros védelmi pénz (testőrség), 86 ezer dolláros pénzügyi és adótervezési díj, 62 ezer dolláros egészségmegőrzési díj, továbbá 901 ezer dollár adóvisszatérítés dukál a Citigroupot egykor a világ legnagyobb bankjává hizlaló Weillnek. Mindez hangsúlyozottan évente.

Ezekről a juttatásokról Weill nem mondott le.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.