Metróparkoló utoljára

Egymilliárd forintért épít parkolót Kelenföldön a KÉSZ Zrt. Ennél olcsóbban senki sem vállalta.

Megkezdték a negyedik, utolsó P+R parkoló építését a 4-es metró kelenföldi végállomásánál, a munkálatok 2016 végéig befejeződnek.

A Fővárosi Önkormányzat, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a BKV DBR Metró Projekt Igazgatósága közös közleményében azt írta, hogy a közbeszerzést legolcsóbb ajánlattevőként a KÉSZ Építő és Szerelő Zrt. nyerte, a munkák becsült összege nettó egymilliárd forint.

A MÁV régi, használaton kívüli vágányainak helyén ebből a pénzből a vállalkozónak a kapcsolódó út-, víz-, közmű-, műtárgy- és magasépítési munkákkal együtt kell elvégeznie a parkoló megépítését. Az új létesítményt kerékpárosok és mozgáskorlátozottak is igénybe vehetik majd - tették hozzá.

A metróvégállomás térségében két Etele téri és két őrmezői területen, négy helyszínen csaknem 1500 új P+R parkolóhely létesül.

Három építése - több mint 950 új férőhellyel - már befejeződött: az Etele téri oldalon épült parkolókat tavaly szeptemberben, illetve decemberben, az őrmezői oldalon létrehozott P+R-t pedig novemberben vehették birtokba az autósok.

Az Etele téri parkolók maximális kihasználtság mellett üzemelnek, és a Budaörsi úti csomópontépítés melletti parkoló használóinak száma is folyamatosan emelkedik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.