Mészárosék négy évig körön belül maradhatnak

Igencsak újszerű megoldással osztanák az uniós források egy részét. A tervek szerint 2020-ig „tömbösített" pályázatokon keresnék a nyerteseket, ezt követően a következő körben már csak a kiválasztottak futhtanának versenyt egymással a kiírt projektekért. Egyszerre egyébként 420 milliárd forintnyi uniós támogatású építőipari beruházást hirdetett meg a Nemzeti Fejlesztési Programirodánál (NFP). Az elképzelésnek megfelelően – írja a Hvg.hu – tettek közzé ivó-, szennyvíz és hulladékgazdálkodási beruházásokat, amelyben hat régióra, egyenként 70 milliárdnyi építési beruházásra keresnek vállalkozókat.

A helyzet azonban különösnek mondható, ugyanis nem konkrét projektekre kell ajánlatot tenniük a társaságoknak, hanem különböző munkanemekre, azaz mennyiért vállalnának el például növényzetirtást egy bizonyos területen. Ebben az esetben azonban felvetődik a kérdés, hogy konkrét beruházás ismerete nélkül mennyire tudják a cégek belőni a valós költségeket.

A honi kisvállalkozások a fejlesztések révén akár vérmes reményeket is kezdhetnének kergetni, hiszen akár befutókká is válhatnának, a kiírás alapján azonban alighanem elkeserednek. Utóbbi szerint ugyanis csak a nagyobb cégek rúghatnak labdába, azok, amelyek az utóbbi három évben összesen legalább 20 milliárd forint forgalmat hoztak össze. Ezen felül közbeszerzésből legalább 15 milliárd forgalmat mutattak föl.

A nyertes csapatot ráadásul négy évre bebetonozzák, a keretmegállapodás ugyanis 48 hónapra szól, a még kiírandó konkrét beruházásokért már csak egymással kell versenyezniük. E szerint alighanem vérre menő vetélkedést kell elképzelni a közpénzes megrendelésekkel jól ellátott, kormánykörökben ismerősen csengő nevű vállalkozások a Duna Aszfalt Kft., a Mészáros és Mészáros Kft. (amely Mészáros Lőrinc érdekeltsége) és a Békés Drén Kft. között.

További fejleményeket is talált az oldal, amely szerint a konkrét projektek közbeszerzéseinek előkészítéséhez és lebonyolításához külső közbeszerzési tanácsadót is „fogadnának". A tanácsadói tenderre 5 milliárdot szánnak. A hvg.hu értesülése szerint a hat ajánlkozó közül csak az „udvari bedolgozók" maradtak ringben, köztük van az Ész-ker Kft., a Nagy és Kiss Ügyvédi Iroda, az Első Magyar Közbeszerzési Tanácsadó Zrt. és a CEU Tender Kft. (Utóbbi céggel a névhasonlóság ellenére a budapesti Közép-Európai Egyetem (angol nevén Central European University, CEU) nem áll kapcsolatban.)

Óriási versenyre köztük sem számítanak a szakmában, miután gyakori bedolgozói az apparátusnak, némelykor egymás konzorciumi társaként. Az ajánlatokat január 5-én bontották, de eredményt még nem hirdettek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.