Messze még a Sólyom indulása

A Sólyom légitársaság engedélyezése folyamatban van, de ma még nem lehet tudni, mikor teljesítheti az induláshoz szükséges összes követelményt.

A Nemzeti Közlekedési Hatóság folyamatosan konzultál a Sólyom légitársasággal az indulásukhoz szükséges engedélyek kiállítása érdekében – mondta Győri Gyula, a Nemzeti Közlekedési Hatóság elnöke, ugyanakkor azt is hozzátette: a különböző engedélyek kiadására rendelkezésre álló kilencven nap onnantól indul, amikor minden kérelmet, és az összes megfelelő mellékletet is beadta a légitársaság. – Jelenleg minden engedélykérelem tekintetében van érvényben hiánypótlás – tudtuk meg. Győri Gyula elnök szerint ma nem mondható meg pontosan, mikor kapja meg a Sólyom az engedélyeket.

A Sólyom Airways Kft. ügyvezetője, Vágó József nyáron még szeptember közepére, majd október elejére ígérte a charter-, majd a menetrend szerinti repülés indulását. Kezdetben hat-, majd 12 gépes flottát ígért az állítólagos dubai és ománi befektetők által finanszírozott, magyar tulajdonban álló cég. Noha forrásaink szerint a cég már tett ajánlatot charterjáratok biztosítására, például az MKB-Veszprém szállítására a bajnokok ligája mérkőzésére, egyelőre azonban az üzemelést még nem kezdheti meg, s várhatóan ez további hetekig így lesz – fogalmaznak iparági, az ügyet ismerő szakértők. 

Magyarországnak szüksége van egy újabb, vagy akár két újabb légitársaságra, már csak azért is, mert például még mindig rendkívül sok pilóta és utaskísérő van állás és munkalehetőség nélkül – tette hozzá az elnök, hozzátéve, hogy a légitársaságok alapításához rendkívül sok invesztíció, szakértelem és elszántság szükséges. Például, egy Malév méretű flottával induló légitársaság indulásához és első idejének finanszírozásához mintegy 50-80 milliárdos tőke szükséges.

A Nemzeti Közlekedési Hatóság elnöke elmondta: a cég részére további két előzetes lajstromjel kijelölése történt meg, ugyanakkor a légijármű alkalmassági engedélyének, a működési és az üzembentartási engedélyek kiadása folyamatban van. Az NKH elnöke általánosságban úgy fogalmazott: csak akkor tudják kiadni a megfelelő engedélyeket, ha mindazon feltételeket tudja teljesíteni, amit az európai hatóság előír.

Ennek illusztrálására elmondta: az iratanyag, amely mindehhez szükséges, három asztalnyi, fél méter magas papírtömeg is lehet, hiszen minden melléklet akár több száz oldalas lehet, mindezt angolul, magas szakmai színvonalon. – Ezt nem lehet a piacon megvenni, hanem egyedileg, az adott géptípusra és üzleti tervre kell előállítani, amit a hatóságnak szakmailag értékelni kell – fogalmazott Farkas András elnökhelyettes, a légügyi hivatal vezetője. Mindezt annak kapcsán mondták el, hogy miért kilencven nap az eljárás határideje. – A légitársaságnak bizonyítania kell, hogy üzleti terve reális alapokon nyugszik, s annak végrehajtásának megvannak a pénzügyi és műszaki feltételei jó időre előre – mondta az elnökhelyettes. 

A Sólyom Airways Boeing 737-500 repülőjét a tűzoltók vízsugárral köszöntötték, tömegek várták
A Sólyom Airways első repülőjének érkezése Budapestre 2013 augusztus 18.-án
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.