Londonban úgy látják, messze a megegyezés az IMF-fel

Elhúzódó konfliktussal számol az egyik legnagyobb londoni befektetési bank. A tárgyalások megszakítása szerintük bevett IMF- fogás, azonban az már nem, hogy a Valutaalap közleményében a magyar kormány és közöttük lévő "nyitott kérdések" soráról beszél.

Nem valószínű a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az EU-val kialakult nézeteltérések gyors megoldása - erre következtetnek londoni felzárkózó piaci elemzők a tárgyalások félbemaradása után kiadott IMF-közlemény szövegéből.

A Barclays Capital, a londoni City egyik legnagyobb befektetési háza szerdán kiadott átfogó elemzésében óvta a befektetőket annak feltételezésétől, hogy néhány héten belül helyreállhat a viszony a magyar kormány, valamint az IMF és az EU között. A felülvizsgálati látogatások eredmény nélküli félbehagyására, majd a küldöttségek pár héten belüli visszatérésére már volt példa; ez egyértelműen része a valutaalap tárgyalási taktikájának.

A most kialakult patthelyzetben azonban fel kell figyelni a részletekre. Az IMF hétvégi közleményében ugyanis az állt, hogy "kérdések sora maradt nyitva", ahelyett, hogy a pénzügyi szervezet megnevezett volna konkrét ügyeket, amelyekben még szükség van tárgyalásokra a megállapodás véglegesítése érdekében - emelik ki a Barclays Capital londoni elemzői.

A ház következtetése szerint "ez világos jelzés arra", hogy a nézeteltérések "jelentősek", és "messze vannak a megoldástól".

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.