Mérsékelt emelkedés várható a Budapesti Értéktőzsdén

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 19,48 pontos csökkenéssel, 10.873,90 ponton nyitott kedden. A legutóbbi, hétfői záró értékéhez képest 0,18 százalékkal gyengült.



Illés László, a QUAESTOR Értékpapír elemzője szerint alacsony tartományban emelkedhet az index nyitáskor, 10 ponton  belüli lehet az erősödés. Hozzátette, hogy hasonló növekedést vár a  vezető papíroktól is. Amennyiben a Mol és az OTP gyengülni fog, az  esés a következő két napban is folytatódhat.

A befektetők kedden az eurózóna inflációs jelentésére várnak,  amelyet 10 órakor tesznek közzé - jegyezte meg Illés László.

Török Bálint, a Buda-Cash Brókerház elemzője szerint is  elképzelhető a pozitív korrekció nyitáskor, de - mint mondta - a  magyar piac iránya elsősorban a fejlettek mozgásától függ.

Hozzátette, hogy nem vár jelentős emelkedést a Moltól a hétfői  bejelentést követően.

Az osztrák OMV hétfőn jelentette be, hogy eladta a Mol-ban lévő  teljes, 21,2 százalékos részesedését az orosz Surgutneftegas-nak, az  ügylet értéke az OMV közleménye szerint 1,4 milliárd euró. A Mol és  a Surguneftegas részvényeinek árfolyama is emelkedett a tőzsdéken, a  BÉT hétfői zárására azonban a magyar olajipari papír napközbeni,  több mint 15 százalékos nyeresége 1,81 százalékra olvadt.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 284,92 pontos,  2,55 százalékos csökkenéssel, 10.893,38 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 16,3 milliárd forint volt, a vezető  részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz  képest.

A Mol 180 forinttal, 1,81 százalékkal 10.120 forintra erősödött,  7,4 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP részvények ára 233 forinttal, 11,19 százalékkal 1.850  forintra csökkent, forgalmuk 7,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 8 forinttal, 1,52 százalékkal 520  forintra esett, forgalma 944,2 millió forint volt.

A Richter papírok árfolyama 645 forinttal, 2,46 százalékkal  25.555 forintra gyengült, a részvények forgalma 660,5 millió forintot ért el.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.