Mérleg szerint nyereséges a CIG

585 millió forint adózott veszteséggel illetve 410 millió forint mérleg szerinti nyereséggel zárt tavaly a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. Tavaly 2,7 milliárd forint volt az adózott és 2,2 milliárd a mérleg szerinti veszteség.

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. 410 millió forint mérleg szerinti eredményt ért el a magyar számviteli szabályok szerinti, nem konszolidált beszámolója alapján tavaly, szemben az előző évi 2,168 milliárd forint veszteséggel, a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány szerinti konszolidált adózott eredménye mínusz 583 millió forint volt a 2012. évi 2,723 milliárdos veszteség után.

A Budapesti Értéktőzsde honlapján kedd reggel nyilvánosságra hozott jelentés alapján a biztosító mérleg szerinti eredménye a negyedik negyedévben 139 millió forint volt. A társaság bruttó díjbevétele 2013-ban 16,7 milliárd forintot tett ki, 26 százalékkal csökkent az előző évhez képest.

A gyorsjelentésben megjegyzik, hogy a biztosítási piac helyzetében továbbra sem látszik javulás, ami a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. teljesítményére is rányomja bélyegét. Ugyanakkor a cég tavaly jelentősen, 40 százalékkal tudta csökkenteni igazgatási költségeit, így biztosítástechnikai eredménye 769 millió forint lett az előző évi 1,836 milliárd forintos veszteséggel szemben a magyar számviteli szabályok szerint.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.