Merkel szerint nem az euró a beteg

A leghatározottabban kiállt az euró mellett vasárnap a német kancellár. Az ARD közszolgálati televíziónak adott nyilatkozatában Angela Merkel annak a nézetnek adott hangot, hogy a több euróövezeti országot sújtó válság nem az euró válsága, hanem az érintett államok adósságválsága.

A német kancellár - aki épp vasárnap töltötte be 57. életévét - a válság kapcsán mindenekelőtt Görögországról beszélt. Úgy értékelte, hogy Olaszország az elfogadott drasztikus takarékossági csomaggal túljut a nehezén, a hangsúly azonban Görögországon van. Ebből a szempontból Athénnak kell teljesítenie saját házi feladatát - vélte Merkel. A kancellár nem zárta ki a görög államadósságok átütemezésének lehetőségét, de alapjában ez ellen foglalt állást. Megismételte azt az álláspontját, amely szerint a támogatásban részt kell venni a magánbefektetőknek is.

Angela Merkel kijelentette, hogy szándékában áll részt venni az euróövezeti tagországok csütörtökre tervezett, rendkívüli csúcsértekezletén. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy csak akkor utazik el a csúcsra, ha az valóban eredményekkel kecsegtet.

Az elmúlt hetekben sokat és élesen bírált - német álláspont szerint elsősorban angolszász befolyás alatt álló - hitelminősítő intézetekkel kapcsolatban a kancellár diplomatikusabban nyilatkozott. Elismerte, hogy a problémát nem a hitelminősítő intézetek, hanem az eladósodott országok, illetve az adósságok jelentik.

Ugyanakkor annak a nézetnek adott hangot, hogy a szóban forgó intézetek a legérzékenyebb pillanatokban csak felerősítik a meglévő problémákat. Megerősítette azt az álláspontját, hogy középtávon egy európai hitelminősítő intézetre lenne szükség, azt azonban elismerte, hogy erre még nem érett meg az idő.

A kancellár kiállt az euró mellett. Szavai szerint az euró Németország számára létfontosságú. Egyidejűleg megismételte azt a korábbi kijelentését, amely szerint  az euró kudarca Európa kudarcát jelentené.

Angela Merkel elutasította azt a vádat, amely szerint az általa vezetett konzervatív-liberális koalíció által a 2013-as választási évre tervezett adócsökkentések választástaktikai lépést, egyben a súlyos bizalomválsággal küszködő kisebbik koalíciós partner számára tett engedményt jelentenének.

A kancellár állást foglalt az igazságosabb adórendszer, általánosságban a kis- és közepes jövedelműek adóterheinek enyhítése mellett. Nyomatékosan hangoztatta ugyanakkor, hogy mindehhez meg kell teremteni a szükséges játékteret.

Az ARD televíziónak adott interjúban Merkel nem kívánta kommentálni egykori konzervatív elődjének és hosszú időn keresztül patrónusának számító Helmut Kohl volt kancellárnak azt az állítólagos kijelentését, amely szerint Merkel és kormánya az euróválsággal kapcsolatos politikájával tönkretette Kohl Európáját. Angela Merkel csak annyit mondott, hogy mielőbb személyes beszélgetés során kívánja mindezt tisztázni Helmut Kohllal.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.