Méretes támogatást kapott Csányi vágóhídja

Igencsak tetemes támogatásban részesíti a kormány a Csányi Sándor OTP vezérhez köthető Bonafarm Csoport új vágóhíd-beruházását. Szijjártó Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára elmondta, hogy a kabinet egyedi döntése értelmében 1,46 milliárd forinttal hozzájárul az állam a projekthez. A politikus hozzátette: a mohácsi élelmiszer-ipari beruházás összköltsége 7,3 milliárd forint. Indoklásként is értelmezhető szavai szerint a honi élelmiszeripar exportja esetében kiemelt jelentősége van a sertéságazat fejlesztésének, mivel az utóbbi években ezen a téren elmaradtak a beruházások, s különösen igaz ez a vágóhidakra, amely miatt az ágazat versenyképessége csökkent. Az MCS Vágóhíd Kft., a Bonafarm csoport tagja által tervezett projekt pedig a hazai sertéságazat fejlődéséhez hozzájárul – mondta az államtitkár.

A döntés persze távolról sem nevezhető váratlannak. Alig egy hónapja a kormány oldalán megjelent az a tervezet, amely kiemelt jelentőségűnek minősítette a Bonafarm Csoport Mohácsra tervezett építkezését. A dokumentum szövegéből az derült ki, hogy a fejlesztéshez szükséges eljárásokat – a sertésvágóhíd, csontozó- és feldolgozóüzem esetében – egyszerűbb és gyorsabb ügyintézéssel segítenék. A kabinet ezzel kívánja garantálni, hogy az felhúzott üzemben 2016-ben megkezdődhessen a munka.

A cégbírósági adatokból egyébként kiderül, hogy az MCS Vágóhíd Kft.-t tavaly március közepén hozták létre 1,5 milliárd forint jegyzett tőkével. A cég egyik tulajdonosa a Pick Szeged Zrt., míg a másik az egykori Wallis-alapító Nagy György érdekeltségében lévő Ho-Me 2000 Kft. Az MCS Vágóhídnak egyébként éppen utóbbi, azaz Nagy György az ügyvezető igazgatója. A kormány oldalán megjelent dokumentumokból az is kiderült, hogy a kiemelt minősítést maga a város is kérte. Arra is volt utalás, hogy a vágóhíd építése mintegy 15 milliárd forint lesz. Ez azért jóval több, mint a Szijjártó Péter által megnevezett összeg. A különbséget az indokolhatja, hogy a mohácsi fejlesztést három lépcsőben végzik, s az államtitkár által említett összeg „csupán" az egyik fázist foglalja magába. A kiemelt projektté nyilvánításról szóló dokumentumok arról is említést tesznek, hogy a vágóhíd mintegy 400 embernek adna majd munkát.

Ismereteink szerint egyébként a tervezési munkák már az év eleje óta zajlanak, ahogy a vágóhíd működéséhez nélkülözhetetlen gépi technológia beszerzéséhez szükséges pályázatokat is előkészítették. Az új vágóhíd igencsak méretes kapacitással rendelkezne a hazai piacon. A tervek szerint éves szinten – egy műszakban – egymillió sertés vágására alkalmas üzemet alakítanak ki a dél-magyarországi városban. Ezzel a kapacitással a vágóhíd a hazai, hárommillió körüli sertésállomány harmadát lenne képes levágni. Annak érdekében, hogy a jelenlegi hazai sertésszám mellett is hatékonyan működjön az üzem, a Bonafarm arról is tárgyal, hogy egyes horvát tenyésztők szintén Mohácson vágassák állataikat – mondták lapunknak korábban forrásaink.

Korántsem biztos, hogy ezek az arányok megmaradnak. Szijjártó Péter a bejelentés kapcsán megismételte azt a korábban már többször hangoztatott szándékot, amely szerint 2020-ig a mostani hárommilliós hazai sertésállományt hatmillióra akarják emelni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.