Mentőövért kiált a legnagyobb ciprusi bank

Ciprus legnagyobb bankja, a Bank of Cyprus szerdán bejelentette, hogy mintegy 500 millió eurós átmeneti állami támogatásra van szüksége, hogy a hó végéig meg tudjon felelni az előírt tőkekövetelményeknek.

Az európai bankfelügyelet (EBA) tavaly 1,56 milliárd euróban állapította meg a Bank of Cyprus pótlólagos tőkeigényét. A bank nem tudta teljes egészében előteremteni az összeget, ezért folyamodott támogatásért a pénzügyminisztériumhoz és a központi bankhoz. A támogatást hangsúlyozottan átmenetinek nevezi, mert a pénzintézet tárgyal biztosítási üzletágának eladásáról, és az ebből származó bevételből vissza tudja fizetni a kölcsönt.

Maga a ciprusi kormány hétfőn kért támogatást az Európai Uniótól, részben azért, hogy segítsen feltőkésíteni a szigetország második legnagyobb pénzintézetét, a CPB-t. Ennek ugyancsak június végéig 1,8 milliárd eurónyi tőkeinjekcióra van szüksége az EBA követelményeinek teljesítéséhez.

A mentőcsomag összegét még nem határozták meg, de uniós tisztviselők úgy becslik, hogy minimum 8 milliárd, de inkább 10 milliárd euróra lesz szükség. Ebből 6-7 milliárdot emészt fel a ciprusi állam finanszírozása, 2-3 milliárdot pedig a bankok feltőkésítése. Még nyitott kérdés, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) csatlakozik-e a hitelprogramhoz.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.