Mennyi jár cukros áfacsalásért? A bíróság megmondta

Négy év börtönbüntetéssel sújtott szerdán a Szegedi Törvényszék egy lajosmizsei férfit, aki egy cukorkereskedelemmel kapcsolatos, több milliárd forintos áfacsalási ügyben vett részt.

A törvényszék bűnsegédként elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás kísérletében és hamis magánokirat felhasználásában mondta ki bűnösnek a vádlottat, akit a szabadságvesztés mellett négy évre eltiltott gazdasági társaság vezető tisztségviselői posztjától is.

Az ügy - az eljárás során elhunyt - elsőrendű vádlottja ügyvezetője volt egy szegedi székhelyű, cukor és édesség-nagykereskedelemmel foglalkozó kft.-nek, a lajosmizsei férfi pedig egy nagykőrösi nagykereskedelmi céget irányított.

A két vállalkozás 2012 augusztusában együttműködési megállapodást kötött arról, hogy a lajosmizsei férfi a szegedi cégnek olyan partnert keres, amely nagy mennyiségű cukrot képes szállítani versenyképes áron. Ennek fejében a nagykőrösi céget jutalék illeti meg. A szegedi nagykereskedés még ugyanazon a napon szerződést is kötött egy szlovák céggel - Magyarország éves fogyasztását meghaladó mennyiség - 480 ezer tonna kristálycukor szállításáról.

A lajosmizsei férfi így nettó 9,5 milliárd forint közvetítői díjról állított ki számlát, melyet a szegedi cég vezetője az adóbevallásban szerepeltetett, és megpróbált 2,565 milliárd forintnyi forgalmi adót visszaigényelni. Az adóhatóság azonban nem teljesítette a kifizetést.

A szegedi cég nem rendelkezett a cukor megvásárlásához szükséges fedezettel. Az adóhatósági eljárás során az ügyvezető elismerte, a visszaigényelt adóból fizetett volna az áruért. A szlovák cég vezetője pedig nem tudott a szerződésről, aláírása névbélyegzővel került a megállapodásra.

A korábban már büntetett és az eset idején is hasonló ügy miatt büntetőeljárás alatt álló lajosmizsei férfi a jutalékról kiállított számlát nem szerepeltette cége adóbevallásában. Ezt azzal indokolta, hogy nem kapta meg az ellenértékét. A vádlott az adóhatóságnak azt mondta, hogy a jogszabályoknak megfelelően járt el, a nyomozás során és a bíróság előtt pedig megtagadta a vallomástételt.

A törvényszék döntése ellen a vádlott és védője fellebbezett.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.